Vasárnapig számos helyen lesz ideiglenes útlezárás

A Giro d'Italia országúti kerékpárverseny miatt péntektől vasárnapig számos helyen kell ideiglenes útlezárásokra készülni - közölte a Magyar Közút Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

A háromnapos esemény ideje alatt a verseny útvonalán több órányi teljes útlezárások lesznek pénteken a Budapest-Székesfehérvár-Visegrád útvonalon, szombaton Budapest belvárosában, míg vasárnap a Kaposvár-Nagykanizsa-Balatonfüred útvonalon. Felhívták a figyelmet arra, hogy a kerékpárosok érkezése előtt - a verseny előírásai szerint - majdnem 3 órával már le kell zárni az érintett szakaszokat, ezért azt kérik, hogy aki teheti, kerülje el a verseny útvonalának térségét. Az érdeklődőknek érdemes arra készülni, hogy a rajtnál és a célnál a gépjárművel parkolás is több időt vehet igénybe. Kiemelték, hogy Visegrádon a befutó helyszínét csak gyalogosan lehet megközelíteni, ami a komptól számítva egy órát is igénybe vehet. A 71-es főúti versenyszakaszokat érdemes a Balatoni Bringakörön megközelíteni.

Pénteken Budapestről Dunaújváros, illetve Székesfehérvár, valamint Szentendre irányában a szokásosnál is nagyobb torlódásra kell számítani. Ezen a napon az M0-s autóút déli szakaszán egyes csomóponti ágakat is lezárnak. Budapestről Nagymarosra különvonat közlekedik pénteken, ahonnan komp viszi át a nézőket Visegrádra. A komp gépjárműveket nem szállít a befutót megelőző időszakban. Tihanyba vasárnap a komp szintén csak nézőket szállít a versenyt megelőzően - jelezték. Hozzátették, hogy pénteken Budapesten, vasárnap pedig Kaposváron a verseny útvonalán már 10 órától megkezdődnek az útlezárások. Ezek idején az M1-es és M7-es autópálya egyes szakaszai terelőútként is üzemelnek. Az országos utakat érintő forgalmi helyzetről érdemes még utazás előtt tájékozódni a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál - áll a közleményben.

Forrás: MTI


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.