Einsteinnel brandeli magát Izrael

Kedden tették le a múzeum alapkövét, ahol majd a tudós által hagyományozott 80 ezer dokumentumot kezeli és mutatja be a Héber Egyetem.

Az építkezés és az installációk költségeit részben az izraeli kormány állja. Úgy gondolják, hogy Einstein műve a zsidóság nélkülözhetetlen hozzájárulása az egyetemes tudományhoz, amit minden ember hasznosíthat a világon – még a legelvakultabb antiszemiták is. Einstein egyébként társalapítója volt a jeruzsálemi Héber Egyetemnek, ahonnan az idők során 15 Nobel-díjas került ki. A tudós erre az intézményre hagyományozta teljes szellemi vagyonát és örökségét, aminek értéke felmérhetetlen - írja az Euronews.

Egy korszerűbb, digitalizált és interaktív gyűjtemény gondolata a külügyminisztérium egyik tisztviselőjétől, Ido Aharonitól származik, aki korábban Izrael New York-i képviseletének konzulja volt. Aharoni már 15 éve dolgozik azon, hogy Izraelt mint „vonzó márkát” népszerűsítse a világ előtt, és biztosra veszi, hogy Einstein neve hatalmas vonzerőt jelent.

A Jerusalem Postnak a diplomata azt mondta, hogy egy globális tanulmány szerint ahhoz, hogy egy ország "brandje" megerősödjön, több turista, befektető, pozitív médiamegjelenítés szükséges, és nem elég, ha Izraelt csak a csúcstechnológiával  és a haderejével jellemzik. Ugyanilyen fontos a humanizálás, és a nagy zsidó személyiségek bemutatása és népszerűsítése.

A múzeum külső látványterve/Hebrew University

Andy Warhol volt az igazi katalizátor - "második Einsteinek kerestetnek!"

Egy diplomata nem csinál nyarat, ezért Aharoninak szponzor után kellett néznie, akit egy milliárdos műgyűjtő, Jose Mugrabi személyében talált meg. A 80 éves textilmágnás 64 milliós sékeles (mintegy 20 millió dolláros) hozzájárulást vállalt a múzeum létrehozásához. Ezáltal (a Héber Egyetem mellett) ő lesz az egyik társtulajdonos.

Az adományozó Daniel Libeskindot, egy neves lengyel-amerikai építészt kért fel a tervezésre, aki a berlini zsidó múzeumot megalkotta, és főtervezője volt a World Trade Center rekonstrukciójának. A múzeum megépítése igen gyors lesz, megnyitását 2024-re tervezik. A belső installációkra, például a téridő görbület elmagyarázására, a gravitációs hullámokra, a nagy sebességgel bejárt tér zsugorodásának bemutatására látványos digitális hatásokra lesz szükség.

A tervezők rendkívül fontosnak tartják, hogy a 3000 négyzetméteres, kétszintes kiállítás minél több fiatal képzeletét megragadja, és felkeltse bennük a vágyat, hogy "második Einstein" legyen belőlük, hiszen rengeteg még a megválaszolatlan  kérdés és a megoldatlan rejtély az Univerzumban.

Másokat pedig az érdekelhet, hogy ezt a tudást hogyan lehet a mindennapokban, a kommunikációban, a GPS-rendszerekben vagy a kvantumtechnológiában hasznosítani.

Forrás: Euronews


A Maldív-szigeteken nem várják tárt karokkal az izraeli turistákat

A Maldív-szigeteken nem várják tárt karokkal az izraeli turistákat 

Április közepétől hivatalosan megtiltották az izraeli útlevéllel rendelkezők beutazását „válaszul az Izrael által a palesztin nép ellen elkövetett folyamatos atrocitásokra és népirtásra”, közölte a kormány.
Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.