Rómában is döcög a turizmus a háború miatt

A pandémia után az ukrajnai háború nyomja rá bélyegét a közeledő húsvéti szezonra Rómában, ahol 2019-hez képest a felére csökkent a foglalások száma - nyilatkozta Giuseppe Roscioli, a szállókat tömörítő Federalberghi szövetség elnöke kedden.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Roscioli a Corriere della Sera című olasz napilap római kiadásában hangoztatta, hogy a háború miatt máris egyre többen mondják le a húsvéti foglalásokat az olasz fővárosban, amely a legtöbb látogatót szokta fogadni a tavaszi ünnepi szezonban. Hozzátette, hogy a járvány előtti év, vagyis 2019-hez képest már most is ötven százalékkal kevesebb a turista az olasz fővárosban. "Kizárólag Európából érkeznek, a többi piac teljesen leállt: nem jönnek Dél-Amerikából, Kínából, Japánból, Oroszországból, Délkelet-Ázsiából" - jelentette ki. Megjegyezte, hogy az Egyesült Államokból sem indulnak útra, "mivel arra várnak, hogy megértsék, hogyan alakul a helyzet Európában".

A Federalberghi elnöke elmondta, hogy a Rómában működő mintegy ezer hotelből januárban 400 volt még zárva, és 250 továbbra sem nyitotta újra kapuit. Giorgio Palmucci, az Enit olasz turisztikai ügynökség elnöke emlékeztetett, hogy a pandémiában az orosz turistákat az tartotta távol, hogy az olasz egészségügyi hatóságok nem fogadták el a Szputnyik V vakcinát, most pedig a háború és a szankciók állították le érkezésüket. Az Istat statisztikai hivatal adatai szerint Olaszországban 2019-ben több mint 1,7 millió orosz látogatót láttak vendégül, akik átlagban naponta kétezer eurót költöttek. Legkedveltebb célállomásaik között Milánó, Róma, Velence és Firenze szerepelt.

Forrás: MTI


A Heineken is beszállt a világ első unalmas telefonjának létrehozásába

A Heineken is beszállt a világ első unalmas telefonjának létrehozásába 

A The Boring Phone elnevezésű, valóban nem sokat tudó készülék e héten, a Milano Design Weeken debütált.
Új kiállítások Ausztriában, amelyeket látni kell

Új kiállítások Ausztriában, amelyeket látni kell 

Három új kiállítás, ahol átélhetjük az osztrák életérzést.
Nem áprilisi tréfa: a gyerekek idén nyáron tényleg ingyen szállnak meg a dubaji szállodákban

Nem áprilisi tréfa: a gyerekek idén nyáron tényleg ingyen szállnak meg a dubaji szállodákban 

A tavaly meghirdetett és szuper sikeres Kids Go Free promóció idén is elindult és már 56 dubaji szálloda ad lehetőséget a 12 éves kor alatti gyerekkel utazóknak, hogy kedvezményes áron nyaraljanak idén.
Luxusóra, kerékpár és szemüveg - kávézaccból

Luxusóra, kerékpár és szemüveg - kávézaccból 

Topdesigner termékek készülnek újrahasznosított kávézaccból.
Ingyen bort kínál egy étterem a telefonjukat nem használó vendégeknek

Ingyen bort kínál egy étterem a telefonjukat nem használó vendégeknek 

A veronai Al Condominio étterem tulajdonosa azt mondja, hogy a kezdeményezés pozitív fogadtatásra talált.
Ausztria meghosszabbítja a határellenőrzést Szlovénia és Magyarország esetén

Ausztria meghosszabbítja a határellenőrzést Szlovénia és Magyarország esetén 

Május közepétől Ausztria további hat hónappal meghosszabbítja a belső határellenőrzést Szlovéniával és Magyarországgal.
Három kihagyhatatlan látnivaló Bázelben

Három kihagyhatatlan látnivaló Bázelben 

Svájc legrégebbi egyetemvárosa a magyarok körében olyannyira népszerű, hogy a Svájcba irányuló repülős forgalmat a Budapest-Bázel útvonal vezeti.
Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont

Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont 

A számok alapján 2024-re is új látogatói rekordra számítanak.
A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat

A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat 

Az ingyenes utalványok május 31-ig, illetve az őszi szezonban lesznek érvényesek.
Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják...

Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják... 

Idén nyáron 65 napon át tartó kedvezmény-fesztivállal várja Dubaj a magyar látogatókat.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.