Menedzserek pizsamanadrágban

Az idén 30 éves Aquincum Hotel Budapestbe szól a meghívás, ahol, egy fővárosi szálloda esetében mostanában igencsak megszokott módon, üresen tátongó lobbi fogad. Van bőven hely a recepcióval szemközti bárban is, nem gond találnunk egy nyugodt sarkot vendéglátóinkkal, a hotel menedzsmentjének tagjaival. 

Kiderül, tulajdonképpen ott folytatják most a munkát, ahol 30 évvel ezelőtt, a nyitásra készülődve akkori elődeik kezdték: gyakorlatilag a nulláról kell megtölteni vendégekkel a szállodát. Nem okozunk persze senkinek nagy meglepetést azzal, hogy a covid söpörte el a 2019 telén még közel teltházzal működő vendégszámot, és küldte Csipkerózsika-álomba merülni a Duna-parti négycsillagos hotelt.

 

Változó vendégkör

„Nagyon jó foglaltsági adatokat produkáltunk még a múlt év februárjáig, aztán jött a lezárásokkal a totális visszaesés. Idén átlagosan10 százalékos foglaltságot tudtunk április végéig felmutatni, májusban buborékhotelként üzemeltünk, így abban a hónapban magas foglaltsági számokat hoztunk, és a következő időszak is már kedvezőbb számokat jelez”, mondja a ház francia igazgatója, Philippe Mahuas, aki 2019 nyár végén érkezett a Hotel Aquincum élére, azaz mindössze fél éve volt arra, hogy élvezze a bőséges vendégjárást. Ugyanis mire éppen megismerte új munkahelyét, az itt dolgozó személyzetet, felvette a ház ritmusát, valamint épp befejezték a folyosók és a közösségi terek szőnyegezését – amikor a pandémia első hulláma elérte Magyarországot.

A GM azonban minden nehézség ellenére bizakodó: „Bár az elmúlt évben nem éppen azzal foglalkoztam, amit előre elterveztem – például 20 alkalmazottól kellett megválnunk -, és az itt maradt kollégáimnak is szűkebbre kellett szabnom a munkaidejükkel együtt a fizetésüket, azonban az idei nyárra már könnyebb szívvel gondolok. Hiszen ismét munkaerőt vehetünk fel az üres pozíciókra, és folyamatosan érkeznek a foglalások a nyári hónapokra, a nyakunkon lévő futball EB idején pedig várjuk a szurkoló vendégeket. A corporate utazók körére viszont – amely ennek a háznak egyik fő alappilére volt korábban – még nem nagyon számíthatunk az előrejelzések szerint. Úgy látszik, az üzletemberek nagyon is megszokták, és továbbra is úgy meetingelnek, hogy felül makulátlan ingben, nyakkendőben ülnek a monitor előtt, alul viszont kényelmes pizsamát viselnek, ahogy megszokták már az elmúlt, lassan másfél évnyi home office időszak alatt.”

Monsieur Mahuas-tól azt is megtudom, az előttük álló időszakban mindezen nehézségek ellenére nagy szerepet szánnak az üzleti és wellness turizmus területén, valamint a rendezvényszervezés - azon belül az online és hibrid rendezvények megszervezését is vállalják,  professzionális stúdiókörülmények között.

 

Mindig tudni kell újrakezdeni

Thermal Hotel Aquincum néven nyílt meg a 310 szobás szálloda 1991 májusában, és ezzel nemcsak Budapest akkor még igencsak szűk magasabb kategóriájú ágykapacitása nőtt meg jelentősen, hanem a gyógyászati részlegnek köszönhetően, ahol termálvíz állt rendelkezésre a gyógyulásra érkezőknek, a külföldiek mellett nőtt a hazai vendégek köre.

Mindezt a ház marketingmenedzserétől, Németh-Molnár Évától tudom meg, aki arról is beszámol, annyira kedvelt és közkedveltté vált a Duna-parti hotel, hogy nemsokkal megnyitása után már 60 százalékos töltöttséggel büszkélkedett. A hotelt különben nemcsak a szállóvendégek, hanem hazai körökből kikerülő szórakozásra vágyók is sűrűn látogatták, éjszakai „Iris” bárja például külön fogalom volt a budapesti és a vidékről felutazók körében.

 

A Danubius-szal indult, máltaiak a jelenlegi tulajdonosok

30 év alatt a hotel neve többször is megváltozott a tulajdonosi kör változásának illetve stratégia döntéseinek következtében, teszi hozzá mindehhez a ház értékesítési igazgatója, Arday Diana, aki a változó tulajdonosi körrel is megismertet. A szálloda építését és üzemeltetését a Danubius hotellánc, a svájci Hafina Bau AG, az Állami Fejlesztési Intézet és a Műszertechnika Zrt. kezdte, majd 1996-ban megvásárolta az épületet a Corinthia Hotels, és a nevet Corinthia Aquincum Hotelre változtatta. 2003-ben a máltai tulajdonú Corinthia hotellánc megnyitotta excluzív, 5 csillagos szállodáját a belvárosban Corinthia Grand Hotel Royal néven, 2007-től pedig Duna-parti házukat Aquincum Hotelt Ramada Plaza Budapest néven üzemeltették tovább. Később a tulajdonosok úgy döntöttek, hogy a szálloda eredeti neve erősebb imázzsal rendelkezik, ezért 2012-től ismét szerepel az Aquincum szó a hotel nevében.

 

Akciók a 30 éves születésnap köré építve

Bár az Aquincum esetében nem beszélhetünk újranyitásról, hallom, miközben háznézésre indulva megnézünk néhány szobát. Közben megbeszéljük, hogy a pandémia időszaka alatt, a négyhónapos kényszerszünettől eltekintve, végig nyitva tartottak, azonban a megtervezett születésnapi programfolyam megvalósíthatatlan volt a korlátozások ideje alatt. Igaz, közben az online térben játékra hívták vendégeiket, ennek erdményeként régi fotók, emlékek árasztották el a hotel közösségi oldalait. A legnagyobb születésnapi ajándék pedig az volt, hallom vendéglátóimtól, miközben a termálvízzel teli, vendégeket június 10-tőll fogadó termálrészbe is lelátogatunk. Közben az is kiderül, hogy májusban már nagy foglaltsággal üzemelt a ház, köszönhetően a Budapesten zajló vizes Európa-bajnokságnak, amelynek egyik szállásadó partnereként szerepeltek.

Nyárra, sőt, akár az év végéig a ház vendégei 30 százalékos kedvezménnyel foglalhatnak szállást – a 30-as szám jegyében -, azonkívül lesz retrofagyis kóstoló majd a ház teraszán (30 év előtti árakon), azért, hogy a környéken lakóknak is kedveskedjenek a születésnap okán. A belföldi vendégkörre fókuszálnak idén nyáron a jelentősen kieső külföldről érkezők miatt, meg azért is, hiszen az Aquincum kiváló lokációja, Budapest páratlan szépsége, látnivalói, a Duna közelsége és a város bőséges nyári programajánlata remélhetőleg a fővárosba csalogatja majd a hazánkban más településen élőket.

                                                                                 

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: Turizmus Online


Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.
Dübörög a hazai szállás- és vendéglátóhelyeken a kutyabarátság

Dübörög a hazai szállás- és vendéglátóhelyeken a kutyabarátság 

A legfrissebb felmérések szerint Magyarországon jelenleg 3 millió gazdás kutya él, ezzel vezető helyen vagyunk Európában.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.