A hazai utazási irodások Belekbe mentek

MUISZ Közgyűlés  több mint ötven hazai iroda, közel száz szakmai jelentkező részvételével május 13-án a törökországi Belekben, a Földközi-tenger partján.

Népes török szakmai küldöttség érkezett a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) éves közgyűlésének fogadására: ebből is látszik, a török félnek fontos a magyar piac. Többek közt erről is beszéltek a Török Utazási Irodák Szövetségének (TÜRSAB) képviselői.

Jelentős a magyar vendégkör, de az orosz nyaraló turistaáradat mindent visz

A török szakmai partnerek részéről szó volt Antalya sikeres számairól, a desztináció idegenforgalmi vonzerejéről, és arról a reményükről, hogy idén még jobb évet várnak beutaztatás terén, mint a tavalyi esztendő volt, pedig az is kiválónak számított. Amúgy magyar vendégek tényleg magas számban érkeznek az ideális éghajlatal megáldott országba, de mondhatjuk, sehol nem vagyunk az orosz beutas forgalomhoz képest: Antalya gyakorlatilag már tavasszal is megtelt nyaraló orosz turistákkal, a konferenciának otthont adó 5 csillagos Hotel Ela Quality-ban például szinte nem hallani mást, mint orosz gyerekek és szüleik beszélgetéseit.

Lobbi témák, vízumkérdés, rendezvények 

A nap legfontosabb előadását  a MUISZ elnökasszonya, Molnár Judit tartotta, aki először elmondta, 2016 óta tartják közgyűléseiket külföldön (2016. Tunézia, 2017. Horvátország, 2018. Marokkó), most pedig Törökországba érkeztek. Majd év eleji megválasztásától kezdve, az emúlt 4 hónap eredményeit ismertette.  Kiemelte, legfontosabb feladatukként azt tűzték ki, hogy a MUISZ valódi érdekvédelmi szövetsége, platformja legyen a szakmának, sikeres lobbitevékenységgel, rendezvények szervezésével és megújított kommunikációval, vagyis nyitással a szakmán túl a nagyközönség felé.

A lobbi tevékenységek közül kiemelte, mivel egy uniós rendelkezés alapján 2020. január 20-tól megszűnik a fordított áfa lehetősége (magyarán nem lehet majd attól kezdve kiszedni az áfatartalmat a költségek közül), ezzel jelentős hátrányba kerülne a magyar beutaztató szakma, és ez ellen sürgősen egységesen fel kell lépni. Hiszen a jövő évre vonatkozólag már kiajánlották a hazai irodák külföldi partnereiknek az árakat, azokon nagyhirtelenjében nem emelhetnek.

A Magyar Turisztikai Ügynökséggel (MTÜ) karöltve lobbiznak továbbá azért, hogy a helyi iparűzési adóra vonatkozó törvény szinkronba kerüljön a többi adótörvénnyel. Valamint szintén az MTÜ partnerük abban, hogy kiküszöböljék azt a - nyilván fatális véletlennek köszönhető - változtatást, miszerint a beutazó utazásszervezés nem tartozik bejelntési kötelezettség alá, teret adva így számos feket utazásszervezési lehetőségnek. Végül az elnökasszony kiemelte,különösen örül annak, hogy számos biztosítási szakember is részt vesz konferenciájukon, hiszen az egységes kötelező felelősségbiztosítás megteremtése közös céluk.

Az idei, közeljövőre tervezett rendezvényeik kapcsán pedig Molnár Judit elmondta, május 21-én, a következő MUISZ-reggeli során a buszos utaztatás kerül majd terítékre, június 6-án a Larus Rendezvényközpontban tartják  jubileumi nagyrendezvényüket, és még szintén ugyanabban a hónapban egy iráni tanulmányútra is sor kerül.

Törökország dobogós a magyarok körében

Nem véletlen különben a MUISZ közgyűlésének idei helyszínválasztása, hiszen a mediterrán ország nagyon népszerű honfitársaink körében. Horvátország és Görögországország után a harmadik, legkedveltebb úticél, tavaly 130 ezren látogattak el, ebből 58 ezren az Anatalya-régióba, ahol Belek is található. A magyarok átlagban 7 éjszakát töltenek e helyen, főként leisure turisták érkeznek Budapestről és máshonnét indított magyarországi járatokkal, charterekkel. Árérték arányban - az áremelkedések ellenére - még mindig verhetetlen nyaraló célpont, ezért nem véletlen, hogy a hazai utazási szakemberek idén 15 százalékos forgalomnövekedéssel számolnak a török desztináció kapcsán az idei szezon végén.

 

 

 

 

 

 

Forrás: Fotók: Bara Szilvia


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.