Alpesi üdülőfaluvá fejlesztik a mátrai Parádsasvárt

Korábban hosszú évtizedeken át generációk dolgoztak a Parádi Üveggyárban - mondta a Turizmus Online-nak Holló Henrik, Parádsasvár polgármestere. A gyár azonban immár nyolc éve megszűnt és azóta az önkormányzat irányításával folyamatosan a turizmusra alakítják át a falut. Nem titkolják, hogy a népszerűsége alapján hazánk egyik alpesi üdülőfaluját hozzák létre.

Magyarország legmagasabb csúcsa, a Kékes északi oldalán, egy fennsíkon fekszik az erdők határolta Parádsasvár. A kis hegyvidéki település nem nagy múltra tekint vissza. A létét és hírnevét az üveggyártásnak köszönheti, miután II. Rákóczi Ferenc fejedelem 1708-ban üveghutákat létesített ezen a vidéken, melyek egyike Parádsasvár lett. Később Európa szerte megismerték a parádi üveget, aztán más kontinensekre is eljutott belőle. A falu a huta mellett épített gyári lakásokból jött létre, ahol ma már a turizmus a fő bevételi forrás.

A községben más nevezetességekkel is találkozni. A napjainkban már országos hírű egykori Károlyi-kastély ma négycsillagos Kastélyhotel Sasvárként ismert. A megjelenésében, eleganciájában  szép épületet 1881-ben emelték a világhírű Ybl Miklós tervei alapján. A másik nevezetesség a parádi gyógyvíz, melynek a forrása és különleges formájú pagodában található, amelyet szintén Ybl Miklós gondolt ki. A kénhidrogénes gyógyvizet a faluban palackozzák és értékesítik.

Akik folytatták az üvegmanufaktúrát

A falu vezetője azt is elmondta, hogy a hajdani üveggyárban manufakturális alapon végezték a munkát, fújták, csiszolták és festették az üvegeket. Az ott dolgozók közül ma két család vállalkozásban üvegcsiszoló-, egy család pedig üvegfúvó manufaktúrát tart fenn. Ezeket turisztikai attrakcióként be is mutatják. Az önkormányzat kiemelt feladatának tekintette, hogy bemutassa a mai generációnak, az érdeklődőknek a háromszáz éves gyárt történetét. Ezért a községháza emeletén kristálygalériát rendeztek be, amely egyedülálló létesítménynek számít. Ott régi dokumentumok, termékek, oklevelek, szerszámok reprezentálják az egykori üzem életét.
Ám az is érdekesség, hogy Parádsasvár alapító okiratában - amely az 1700-as évekből maradt fenn -, belevették az idegenforgalmat is. Ebben előírták, hogy házat csak úgy építhetnek a tulajdonosok, ha abban egy tiszta szobát is kialakítanak a vendégek elhelyezésére. Ezt ma is szem előtt tartják a sasváriak. Nyolc évvel ezelőtt az önkormányzat úgy döntött, hogy a falu szerkezetét a turizmus kiszolgálására formálják át. Ezt arra alapozták, hogy a kiváló természetföldrajzi adottságok mellett kristálytiszta, alpesi jellegű a település levegője, amely elősegíti az érkező turisták pihenését, kikapcsolódását és élményszerzését. Ennek köszönhetően nagyon sok alföldi és városi vendégek fogadnak évről évre Parádsasváron. Itt csendet, nyugalmat találnak. Különösen szívesen jönnek az asztmával, az allergiával küzdő betegek, miután a falu olyan magasan fekszik, hogy nincs parlagfű. Emellett télen a napsütés, nyáron pedig a kellemes meleg teszi sokaknak vonzóvá Parádsasvárt.

Ifjúsági szálló és Mátra Túraközpont nyílt
 

A kis településnek jelenleg ötszáz állandó lakosa van, de nyaranta ez a szám 1500-ra, sőt gyakran kétezerre bővül az érkező vendégeknek köszönhetően. Ennek hatására sokan foglalkoznak falusi turizmussal. Az elmúlt időszakban ugyanis több helybeli lakos új szálláshelyeket alakított ki. Sőt az önkormányzat is bekapcsolódott ebbe a munkába és a Leader-program keretében korszerű panziót és ifjúsági szállót épített 2015-ben. Az új létesítményt nemrég adták át és a jövő év tavaszán már vendégeket fogadnak. De megnyílt a Mátra Túraközpont is a faluban.

A turisták ellátását is megoldották a sasváriak. Van kemping, panzió, ahol éttermet is működtetnek. Egyébként az önkormányzat további fejlesztési elképzelései között is szerepel, hogy egy új éttermet nyitnak. Egy vállalkozó pedig nemrég több ingatlant vásárolt Parádsasváron, amelyeket felújítva az idegenforgalom és a gyógyturizmus szolgálatába állított.

A faluhoz egyébként  több kedvelt kiránduló- és szálláshely is tartozik. Ilyen például Fényes-puszta, Rudolf-tanya, vagy a Hidas erdészház, melyeket a bakancsos turisták szeretnek. Külön útvonalakat ajánlanak a vendégeknek, amelyeket nehézségi fokozatok alapján gyerekeknek, diákoknak és felnőtteknek alakítottak ki. Ezeken az útvonalakon haladva ismerhetik meg a Mátra északi részének növény- és állatvilágát is. Sőt Rudolf-tanyán különböző fenyőfajtákból álló arborétum is várja az érdeklődőket.

Holló Henrik megerősítette: az önkormányzat arra törekszik, hogy a következő években is megőrizze a falu régi hangulatát. Ezért svájci, illetve osztrák példák alapján alpesi jellegű üdülőfaluvá fejlesztik. Ezt segítik a létrehozott parkokkal,  a fából faragott szobrokkal, a kiültetett örökzöldekkel és a dísznövényekkel. Az elmúlt időszakban teljes egészében kiépítették a falu közműhálózatát, illetve sokak tettek azért is, hogy az érkező turisták jól épített utakon, járdákon  közlekedhessenek.

Kalandpark lesz az egykori gyár területén
 
Ám a következő években még egy nagy szabású fejlesztés megvalósításával szeretnék lezárni a falu turisztikai célokra történő átalakításának folyamatát. A volt üveggyár területén kalandparkot alakítanak ki. Ennek a látványterveit már elkészítették. Az elképzelések szerint mintegy hárommilliárd forintos fejlesztést valósítanak meg, amelyhez hamarosan támogatásért pályáznak.

Az új létesítményben kap helyet - többek között - egy erdei iskola, továbbá a 300 éves üveggyártás történeté bemutató állandó kiállítás, konferencia terem, közösségi tér, játszóház, büfé és étterem is. Szeretnék, ha az esztendő valamennyi évszakában folyamatosan használnák ezt a parkot, ezért gazdag programokkal készülnek majd. A bringásokra is gondolnak, mert a kedvező adottságokat kihasználva a hegyi kerékpározás feltételeit  kívánják megteremteni az erdei utakon a turistáknak.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.