A régi szép időkben déli szomszédunktól sokan ültek fel a Mahart járataira, hogy elfogyasszanak egy jó halászlét valamelyik szegedi halászcsárdában. Azután hosszú csönd következett, majd több mint tíz év kihagyás után, tavaly indult először újra hajójárat Szeged és a legközelebbi vajdasági település, Magyarkanizsa között. Az Előre vízisport kft. Danuvia hajója kétszer tette meg a húszegynéhány kilométeres utat tavaly nyáron, mindkétszer telt házzal. Az idén már öt időpontot hirdetett meg a cég, amely a minap próbaútra vitte a sajtó és a turisztikai szakma képviselőit.

A szervezőknek tavaly még nem volt könnyű dolguk – tudtuk meg Tarnai Gábortól, az utat szervező társaság ügyvezetőjétől. A kikötéssel, útlevél-ellenőrzéssel, vámvizsgálattal kapcsolatban számos nehézségük akadt. Az alapvető gond, hogy nincs nemzetközi hajózási útvonallá minősítve a Tisza. (Gondolták volna? A második legnagyobb magyar folyóról van szó…) Ezért a vámosoknak, határőröknek ki kellett települniük minden egyes járat indulásakor és érkezésekor mindkét kikötőbe. Ráadásul a magyarkanizsai kikötéssel kapcsolatos adminisztrációt a 30 kilométerre délebbre fekvő Zentán kellett intézni.

Az idén ellenben már – amint azt a túra résztvevői is tapasztalhatták – minden olajozottan működik. Az akadályok elhárításában a szervezők mellett jelentős szerepet játszott Magyarkanizsa Turisztikai Egyesülete és a helyi TDM-szervezet, amelynek vezetője, Koza Róbert is elkísérte a csoportot az útra.

A határőrök és a vámosok mindkét kikötőben profin és gyorsan végezték a dolgukat, így az adminisztráció nem vett igénybe túl sok időt.

Némi nehézséget csak az okozott, hogy az egyébként igencsak gyéren látogatott szegedi nemzetközi hajóállomáson éppen bent állt az egyetlen külföldi hajójárat, amely útjába ejti a magyar nagyvárost. A Croisi Europe hajója, amely Budapest, Újvidék és Szeged érintésével évente kétszer Tokajig jut el elvileg, az alacsony vízállás miatt idei második túráján nem tudta folytatni útját felfelé a folyón, ezért szegedi pihenőre kényszerült. Ennél fogva a francia hajón átsétálva jutottak el a kirándulás utasai a Danuviára.

A kis kaland után a hajón rövid sajtótájékoztatón ismertették a túrával kapcsolatos tudnivalókat. A vajdasági politikusok, élükön Juhász Bálinttal, Vajdaság tartomány közlekedési felelősével, reményüket fejezték ki, hogy rendszeressé válik a hajójárat, és minél több honfitársunk keresi fel Magyarkanizsa mellett a környék – Palics, Szabadka, Zenta – látnivalóit. Juhász kiemelte, hogy a tartomány mindent megtesz azért, hogy nemzetközi vízzé minősítsék a Tiszát, hiszen – ez az alsó szakasza - jóformán egész évben hajózható. Az illetékes bízik abban, hogy ehhez – például az állandó határállomások kialakításához - uniós forrásokat is lehet találni. A Száva példáját említette, ahol már beindult a hajóforgalom.

A hajósokon nem fog múlni a forgalom fellendítése – emelte ki Tarnai Gábor, hiszen öt időpontban kínálnak indulásokat Magyarkanizsára, egyszer pedig egészen Zentáig le akarnak menni a nyár folyamán. A kirándulásokat többféle variációban – félnapos, egynapos, 1 és 2 éjszakás program – kínálják. Így mindenki az idejének és a pénztárcájának megfelelően dönthet. Az első meghirdetett járat június 22-én indul, az utolsó augusztus 25-én lesz. Az utóbbi – ha lesz rá elég érdeklődő – megy egészen Zentáig.

Szóljunk néhány szót arról is, mit láthatnak útközben a hajó utasai. Szegedet elhagyva valóságos zöld fal veszi körül a Danuviát: a parton a magyar oldalon szürkenyárból, füzekből álló őserdőben gyönyörködhetünk. Pár perc alatt találkozunk vörös vércsével, fecskékkel, majd bakcsót és szürkegémet is látunk, nem is keveset.

A határt csupán egy sárga tábla jelöli, majd némiképp megváltozik a táj: továbbra is csupa zöld mindkét partszakasz, de több helyen szép, 10-20 év körüli telepített nyárfások között vezet a vízi út. Három-négy horgászcsónakon kívül más nincs rajtunk kívül a folyón. A hajó halk zümmögése mellett kellemesen sütkérezünk a felhők mögül néha előtűnő nap fényében, közben fel-felvillan egy-egy hal ezüstöt háta a vízből,

Két órás hajókázás után érkezünk meg Magyarkanizsára, ahol kényelmes pontonon kötünk ki. A negyedóra alatt végrehajtott határellenőrzés után kellemes sétát teszünk a gát tetején vezető séta- és kerékpárúton a legközelebbi csárdáig. Itt szerb szokás szerint sóval és kenyérrel köszöntenek, majd a helybeliek rövid turisztikai bemutatót tartanak a 25 ezer fős kisváros turisztikai kínálatáról. Megtudjuk, hogy száz éves a település legfőbb vonzerejének számító gyógyfürdő, amely klasszikus gyógyszolgáltatásokat kínál. A gyógyvendégeket a kórházi elhelyezés mellett egy négycsillagos, illetve több háromcsillagos szálloda várja, ugyanakkor számos panzió és vendégház is a turisták rendelkezésére áll.

Évente 120 ezer vendégéjszakát regisztrálnak a település szálláshelyeinek 650 ágyán. Mivel a szállodák konferenciatermekkel is rendelkeznek, a MICE-piacon is látnak lehetőségeket. A környéken nagy hagyománya van a falusi turizmusnak is, a korhű módon berendezett tanyákon őshonos állatokkal és házias konyhával várják a vendégeket. A gyalogos és kerékpáros túrázókat kijelölt útvonalak és érintetlen természet várja.

A legforgalmasabb időszak egy augusztusi hétvége, amikor a Szent István napi ünnepségekre messze földről is érkeznek vendégek. Az előadás után közelebbi ismeretségbe kerülünk a környék gasztronómiájával. Amint azt útközben is láttuk, nagy hagyományai vannak errefelé a gyümölcstermesztésnek: szépen metszett kajszi-, szilva- és körtefák sorakoztak a kiskertekben mindenfelé. Ezzel összhangban kaptuk a kóstolót: birs, vilmoskörte, barrikolt szilva a sorrend. A birs- és a szilvahívők kis híján összekapnak ugyan, de a program borkóstolóval folytatódik, így elcsitulnak a kedélyek.

A Maurer pincészet szerémségi boraiból kapunk ízelítőt: rizling, Szerémi szerelem (rajnai, olasz és sárgamuskotály), majd „szamorodni” zárja a sort. Közben Maurer Oszkár mesél a Szerémségi borvidék történetéről, megemlíti, hogy az ottani bor már akkor világhírű volt, amikor Egerben és Tokajban még szőlőt sem láttak.