Hogyan ugrasszuk össze az utazásszervezőket és a közvetítőket?

Például az új Ptk-val? De úgy tűnik, hogy a közvetítői jutalék körüli felhajtásnak nagyobb a füstje, mint a lángja.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A március 15-én hatályba lépő, új Polgári Törvénykönyvben (Ptk.) számos, az utazásszervezéshez és közvetítéshez kapcsolódó fogalmat írtak át. 

Salamon András jogi szakértő az Utazás kiállítás pénteki szakmai konferenciáján elhangzott előadása szerint perekre adhat okot például az utazásszervezés definiálásából származó félreértés. Ez a jövőben nem részszolgáltatásokból összeálló szolgáltatás teljesítése lesz, hanem a desztinációra történő utazás és az út állomásain tartózkodás megszervezése. Szó esik közbenső és előzetes szerződésszegésről, sérelemdíjról. Utóbbit egyebek mellett személyiségi jogokra hivatkozva követelheti az utas az eddigi nem vagyoni kártérítés helyett. 

Azonban a szakmán belül egyelőre az utazásközvetítőnek járó jutalék megfizetését szabályozó részek váltják ki a legnagyobb izgalmat. 

A közvetítő köteles megbízója és harmadik személy közti szerződés megkötésének elősegítésére, de nem a szerződés megkötésére. A közvetítői díj jár a közvetítőnek a szerződés megkötésének időpontjában. A közvetítő tevékenysége a szerződés megkötésével véget is érne. Ha az utas lemondja az utat, vagy az út bármely egyéb okból meghiúsul, a jutalék akkor is jár, hiszen a szerződés megköttetett.

Nem fogadták kitörő lelkesedéssel a Ptk. ezen változását az utazásszervezők. A MUISZ korábbi álláspontja szerint a módosítás olyan visszaélésekre adhat okot, mint fiktív utasok befoglalása és útjuk lemondása. A közvetítők azonban nem osztják a MUISZ ezen aggodalmát.  Szerintük az utazások csupán 5-8 százalékában hiúsulnak meg, így a jutalék kötelező kifizetése akkora terhet nem jelentene. Ráadásul nagyobb anyagi biztonságot biztosítana számukra.

Ugyanakkor Salamon András magyarázataiból úgy tűnik, hogy bármit is mond a két hét múlva hatályba lépő Ptk. akármilyen új fogalmakkal is operál, a szervező és közvetítő közötti szerződés tartalma az új Ptk. által sem korlátozott szerződési szabadság szerint továbbra is szabadon formálható. 

Tehát, a jövőben is kötheti az utazásszervező a jutalék kifizetését az utazás megvalósulásához. Vagy - mint azt a egyik hozzászóló ismertette - ennél árnyaltabban: a jutalék akkor jár, ha az utas megfizette a részvételi díjat, az utazásszervező az utazást visszaigazolta, a közvetítő pedig kiállította a jutalékszámlát. 

A fentieket szintén elősegíti az Ptk. azon új rendelkezése, melynek értelmében a a szokások a szerződés részévé válhatnak régóta egymással szerződésben álló felek között. Továbbá a közvetítői szerződés kombinálható más szerződési formákkal. 

A Ptk. rendelkezései csak abban az esetben lépnek életbe, ha a felek közt nem létezik egyéb megállapodás, vagy jogvitájukat a meglévő közvetítői szerződés alapján képtelenek rendezni.


Európa legjobbja lett a budapesti légikikötő

Európa legjobbja lett a budapesti légikikötő 

A magyar főváros légikikötője ismét elnyerte a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címét a World Airport Awards díjátadón. Az idei már zsinórban a tizenegyedik alkalom. 
Hétfőtől ismét jelentős fennakadások a ferihegyi reptér felé vezető úton

Hétfőtől ismét jelentős fennakadások a ferihegyi reptér felé vezető úton 

Április 22-én kezdődik az útfelújítás negyedik üteme a a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérhez vezető utakon.
Visszatér az Uber Magyarországra

Visszatér az Uber Magyarországra 

Április 16-án hivatalosan lezárult a jóváhagyási folyamat.
Májusban indul a világ első kutyabarát légitársasága

Májusban indul a világ első kutyabarát légitársasága 

Beszállás előtt a BARK Air egyik légiutaskísérője a kapuban fogadja a kutyákat, hogy segítsen nekik nyugodtan venni az előttük álló akadályokat.
Hatalmas vihar Dubajban, törlik a járatokat

Hatalmas vihar Dubajban, törlik a járatokat 

Mennydörgésre és villámlásra ébredtek szerda reggel az Egyesült Arab Emírségek lakosai.
Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről

Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről 

Bővül az osztrák légiátrsaság kínálata.
Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál

Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál 

A nagyszabású fejlesztés megvalósítása érdekében 64 francia autópálya-pihenőben most 320 Siemens gyorstöltőt telepítettek.
A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből

A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből 

Isztambul a második törökországi város, amely már Debrecenből is közvetlenül elérhető Antalya után.
Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően

Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően 

Izrael vasárnap reggel megnyitotta légterét a szombat éjszakai, sikeresen kivédett légitámadás után, jelentették be hivatalosan Izraelben.
Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja?

Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja? 

A pályázat célja, hogy minél több vonzó bringás helyszínt tegyen ismertté.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.