Újszerű témaválasztásért díjazták Orbán Ráhelt

A miniszterelnök lánya az év turisztikai témájú szakdolgozata 2012 című pályázaton nyerte el az első helyezést Újszerű témaválasztás kategóriában.

A Magyar Turizmus Zrt. tavaly tizenkettedik alkalommal hirdette meg pályázatát a felsőoktatási intézmények hallgatói részére. A legszínvonalasabb turisztikai témájú szakdolgozatok díjazták, a felhívásra összesen 39 pályamunka érkezett. Az eredményhirdetést kedden, április 30-án rendezték meg az Ybl-palotában.

A pályázókat Horváth Gergely, a Magyar Turizmus (MT) Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese, aki immár az Európai Turisztikai Bizottság (European Travel Commission, ETC) alelnöke is, és Nemes Andrea, a Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztályának vezetője köszöntötte, kiemelve az esemény fontosságát.

Az év turisztikai témájú szakdolgozata pályázatra 39 szakdolgozatot küldtek be 12 felsőoktatási intézményből.

A nyerteseket: „Az alapos, tudományos igényű munka”, és az „Újszerű témaválasztás” kategóriában megírt pályamunkák alapján díjazták, két pályázó pedig különdíjat kapott.

Halassy Emőke, a Magyar Turizmus Zrt. mb. Kutatási-iroda vezetője ismertette a szakmai zsűri értékelését, majd Horváth Gergely és Nemes Andrea átadták a díjakat a nyerteseknek, és az őket felkészítőknek.

Alapos, tudományos igényű munka kategóriában:

I. Hess Alexandra: A Szentendrei-sziget zöldút fejlesztési lehetőségei – A sziget bekapcsolása a Duna-menti kerékpárút hálózatba

II. Kovács Otília Magdolna: A budapesti Y generáció és a Bor

III. Barcza Attila: Rekreáció határok nélkül

Újszerű témaválasztás kategóriában:

I. Orbán Ráhel: Könnyűzenei fesztiválok szervezeti folyamatának és versenyképességének elemzése – A Sziget Kulturális és Menedzser Iroda példáján keresztül (Kattintson és olvassa el a nyilvánosságra hozott szakdolgozatot!)

II. Istenes Noémi: Képregényturizmus

III. Horn Nikolett: Ötlettől a valóságig, avagy egy szállodai projekt előkészítésének lépései

Különdíjban részesült:

Jentetics Kinga: The Creative Aspect of Country Branding – How Music is Able to Influence the Country Image in Case of Hungary

Péter Boglárka: Szakképzés és karrierépítési lehetőségek vizsgálata a szállodaiparban régen és ma

A nyertes pályázók a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi és Tájépítészeti Kara, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Heller Farkas Turisztikai és Gazdasági Kara, az Edutus Főiskola, a Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kara, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara, valamint a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara hallgatói közül kerültek ki.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.