11 ok, amiért érdemes ellátogatni a ráckevei térségbe

Ráckeve és térsége hazánk egyik csodálatos, ám kevésbé ismert területe. A Budapesttől kevesebb, mint 50 km-re fekvő területen a hatalmas tornyoktól kezdve a római kori kikötőn keresztül a Duna-part és a pusztai világ is egyaránt megtalálható.

1. Játszóterek és hamisítatlan Magyar Puszta Apajon

Apajon található Magyarország egyetlen szoloncsák-szikes összefüggő pusztája, amely ritka növény- és állattársulásoknak kedvez: túzok, szürke marha, rackajuh, mangalica, apaji ménes. Érdemes kirándulásokon megismerkedni a vidékkel, és megtekinteni a falutól dél-nyugatra hosszan elnyúló, északi- déli irányú dombon lévő keleti templom romjait, amelynek északi oldalán felismerhető a cinterem. A templom valószínűleg Alsóapaj falu egyháza volt. Az elmúlt évek fejlesztései nyomán csodálatos játszóterek létesültek a településen, melyeket nem csak a helyiek, de a környék más településeiről érkezők is előszeretettel használják.

2. Református templom Áporkán

Az áporkai református templom 1785-ben épült késő barokk stílusban. Tornyát az 1837-es bővítéskor emelték. A templombelső késő barokk fapadjai az épülettel együtt műemléki védelem alatt állnak.

3. Petőfi Sándor Emlékház Dömsödön

Petőfi Sándor hazánk egyik legmeghatározóbb költője, életében többször látogatott el Dömsödre, barátaihoz. Számos költemény és próza született azokból az élményekből, melyeket ez idő alatt szerzett. A múzeum épülete Petőfi születésének évében, 1823-ban épült. A négy helyiségből álló múzeumban nem csak Petőfivel kapcsolatos emlékeket találhatunk, hanem a szüleihez kapcsolódó ritka relikviákat és a kor bútorait is megcsodálhatjuk.

4. Angyalos ház Kiskunlacházán

A ház 1906-ban épült. A csúcsíveket imitáló vakolatdíszítés, a kétoldalt álló-lebegő asszonyalakok a gótikus épületszobrászatot idézik. A XIX-XX. század fordulóján virágzó stíluskeverés, az eklektika, illetve a historizmus hatása érezhető az épület stílusán. A csúcsíveket tartó nőalak két példányát Krízsik András 1920-21-ben mintázta szerelméről, későbbi feleségéről. Kizárólag a hosszú hétvégére való tekintettel látogatható a gyűjtemény október 23-án délután, valamint október 25-én délután.


5. 18. századi szerb ortodox templom Lóréven

Lórév a magyarországi szerb nemzetiségek „fővárosa”, és kiváló példa arra, hogy miként tud több nép együtt élni egymás mellett. A Duna közelsége mindig is meghatározta a helyiek életét, így tisztes megélhetést biztosított a halászat és a komp okozta átkelő forgalom. A falu templomát még a XVIII. század végén építették és 1895-ben újították fel. Az egyhajós, homlokzati tornyos, copfstílusú szerb ortodox templom ikonosztázai a XIX. század második feléből a felújítás alatt kerültek oda.

6. Érintetlen természet Makádon

Makád a Csepel-sziget legdélibb települése, három irányból víz veszi körül. Nyugatról a Nagy-Duna, keletről a Ráckeve-Soroksári Dun-ág határolja, délről pedig ezek összefolyása található. A makádi tájban a vizek, tavak, mocsarak elhelyezését nagyszerűen ismerteti Bél Mátyás (1684-1749), a XVIII. századi magyar tudományos világ egyik kiemelkedő egyénisége. „… a folyó nagyobb medre pedig közeledik a faluhoz – köztük erdő és mocsár foglal helyet – mocsár, melyet ugyancsak a Duna a sziget végétől egészen a faluig térít vissza, egy visszahajló ágával, amely az erdőt veszi körül, s mintegy új sziget gyanánt választja el a szárazföldtől.”

7. Tűztorony kilátó Ráckevén

2009 júniusában nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt a Ráckeve régi városházi épületének tornyában található Tűztorony-kilátó. A közel 40 méteres magasságból megtekinthető panoráma egyedülálló élményt nyújt. Tiszta időben láthatók a budai hegyek, Százhalombatta és Ercsi tornyai is.

8. Tőzike Tanösvény Szigetbecsén

A tanösvényt a település holtágának bemutatására hozta létre a Sziget-csücske Természetbarátok Egyesülete, a tanösvény szabadon látogatható. Hossza 800 méter, babakocsival is könnyedén járható. A holtág faluval átellenes oldalán szabadtéri pihenő található padokkal, esőbeállóval. A rövidke szakasz tökéletesen alkalmas kisgyerekes családoknak vagy idősebb pároknak egy meghitt romantikus sétára.

9. „Farmergolf” Szigetcsépen

Ez a Hollandiából származó játék – mint neve is mutatja – közeli rokonságban áll a „hagyományos” golffal. Egy holland úriember, bizonyos Peter Weenink találta fel, mivel túl bonyolultnak találta a hagyományos golfot, és drágának a hozzá tartozó felszerelést. Az alig több mint 10 éves sport már Európa több országában megvetette lábát, és hazánkba is elért – egészen pontosan Szigetcsépre. Magyarországon egyedüliként itt próbálhatják ki ezt a különleges sportot. A szabályokról legyen elég annyi, hogy egy fapapucs alakú ütővel kell egy kislabda méretű golyót a lyukba juttatni.

10. Duna-parti séta Szigetszentmártonban

A Kis-Duna-ág talán egyik legszebb partja a szigetszentmártoni. Érkezzen az ember akár autóval vagy HÉV-vel, itt egy szinte teljesen érintetlen festői környezet tárul az ember elé. A különféle növények – sulyom, nád, tündérrózsa – mellett a parton andalogva a számos horgászra leszünk figyelmesek. A helyiek szerint a szigetszentmártoni partokon lehet a legnagyobb halakat fogni az egész Ráckeve-Soroksári Duna-ágon. Kevesebb, mint 1 órányira a nagyvárosi forgatagtól ez a nyugalmat árasztó település lehet a teljes kikapcsolódás és a romantikus séták színhelye.

11. Római kori kikötő Szigetújfalun

Mint az közismert, az Ókori Római birodalom határai egészen a Duna vonaláig elértek, és előszeretettel használták a folyót közlekedés céljából. Ennek a régmúltból maradt emléke a szigetújfalui Duna-parton található kikötőrom. Érdemes elsétálni a faluközpontból rövid távolságra lévő kikötő maradványaihoz, és beleképzelni magunkat a kor szellemébe.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.