1,186 milliárd forint a Danubius adózott nyeresége a második negyedévben

A Danubius Hotels Nyrt. a második negyedévben 1,186 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 35 százalékkal marad alatta a tavalyi második negyedévinek, ugyanakkor az első fél évben 206 millió forint volt a nyeresége a tavalyi első fél évi 738 millió forint veszteség után. A CP Holdings Ltd. kivásárlási ajánlata sikeres volt, a Danubiust kivezetik a tőzsdéről.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közölt konszolidált, a nemzetközi számviteli standard (IAS 34) alapján készült jelentés szerint a cégcsoport konszolidált bevétele 2015 első fél évében 24,1 milliárd forint volt, 1 százalékkal magasabb 2014 első félévéhez képest, miután a cseh szegmensben elszenvedett visszaesést a többi - elsősorban a magyar - bevételei kompenzálták. Euróban kifejezve az árbevétel szintén 1 százalékkal bővült 2014 első félévéhez képest. A csoportban az átlagos foglaltság a tavalyi első fél évi 61,3-ról 64,4 százalékra nőtt.

A kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) az árbevétel javulásának és a működési hatékonyság javulásának köszönhetően 175 millió forinttal, 6 százalékkal javult az első fél évben az előző év azonos időszakához képest.

A csoport működési eredménye ugyancsak kis mértékben javult, a nyereség 577 millió forintra növekedett a 2014 első fél évi 547 millió forintról.

A pénzügyi eredmény negatív, a 2014 első fél évi 1,084 milliárd forint veszteség után 338 millió forint veszteséget könyvelt el a csoport, elsősorban a nem realizált árfolyamváltozásoknak köszönhetően. A cégcsoport átlagos létszáma 4214-re csökkent a tavalyi első fél évi 4329-ről. 

A magyarországi hotelek bevétele 13,9 milliárd forintra emelkedett a 2014 első félévi 13,3 milliárd forintról annak köszönhetően, hogy a szállodák foglaltsága 59,4-ről 63,7 százalékra nőtt, és az átlagár is emelkedett kis mértékben. A magyar szegmens a 2014 első fél évi 282 millió forintos működési veszteség után az idén 253 millió forintos működési nyereséget ért el.

A cseh szállodák bevételei 13 százalékkal mérséklődtek elsősorban az átlagár 10 százalékos csökkenése miatt, miután a kieső orosz vendégeket kevésbé jövedelmező hazai és német vendégekkel sikerült pótolni. A működési nyereség a tavalyi első fél évi 892 millió forintról 376 millió forintra csökkent.

A szlovák hotelek árbevétele 2 százalékkal nőtt, a 2014 első fél évében még 36 millió forintos működési nyereség 88 millió forintos működési veszteségbe fordult.

A romániai szállodák bevétele 37 százalékkal emelkedve 987 millió forintot tett ki.

A jelentés kitér arra is, hogy sikeres volt a CP Holdings Ltd. kivásárlási ajánlata, a 8000 forintos ajánlati árat széles körben elfogadták, aminek eredményeként befolyásának mértéke 84,14-ről 98,20 százalékra növekedett. A CP Holdings él kiszorítási jogával, és kivezeti a Danubius Hotels Nyrt.-t a BÉT-ről.

A Danubius részvényeit a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzik. A papír a hétfői kereskedést 0,43 százalékos erősödéssel, 7935 forinton zárta. Az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 7966, a legalacsonyabb 4606 forint volt.

Forrás: MTI


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.