40 milliárdos állami támogatásból újul meg 35 kastélyunk

A Nemzeti Kastélyprogram keretében több mint 40 milliárd forintot fordít a kormány 35 magyar kastély megőrzésére - mondta a Miniszterelnökség örökségvédelemért felelős helyettes államtitkára kedden Ozorán, a dunántúli kastélyok fejlesztéséről tartott társadalmi egyeztetésen.

A Pipo-várban rendezett konzultáción Puskás Imre hozzátette: a kastélyok megújításának fontos szempontja, hogy olyan tartalmakkal töltsék meg a fejlesztéseket, amelyek önfenntartóvá teszik az épületeket. A fejlesztési projektek úgy lehetnek sikeresek, ha a kastélyokat övező térség is tud kínálni programokat a látogatóknak – jegyezte meg. Példaként említette az ozorai várat érintően a Tolna megyei önkormányzatnak a Sió turisztikai fejlesztését célzó terveit.

Sághi Attila, a Forster Központ elnöke emlékeztetett: a Nemzeti Kastélyprogram keretében a 2014 és 2020 közötti pályázati időszakban 33 milliárd forint európai uniós és tízmilliárd forint hazai költségvetési forrásból országszerte 35 kastélyt fejlesztenek, közöttük 19 műemlék-együttes a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től kerül a Forster Központ kezelésébe.

Sághi Attila szólt arról, hogy 35 helyszín projektjeit másfél év alatt készíti elő a központ. "Nem hagyományos befektetői szemlélettel nézünk a fejlesztésekre, de az igény az, hogy ne kelljen néhány év alatt veszteség formájában visszafizetni az európai uniós támogatást" - mondta.

Nagy Andrea, a központ pályázati főosztályvezetője többek közt arról beszélt, hogy a 2007 és 2013 közötti időszak projektjei közül 2015 végéig az ozorai Pipo-várban, Somogyváron, Edelényben és Majkon is lezárulnak a turisztikai beruházások.



A három ütemben megvalósuló kastélyprogram egyes projektjeire legfeljebb másfél milliárd forintot lehet fordítani, elvárás ugyanakkor a látogatottság és a bevételek növelése, utóbbit szálláshelyek, vendéglátóhelyek kialakításával lehet elérni. Egy kastély felújításának átlagos kivitelezési ideje 18 hónap lesz – mondta.
A konzultációsorozat hatodik állomására hívott, érintett települések vezetői beszámoltak a műemlékekhez kapcsolódó turisztikai elképzeléseikről.

Fentős Zoltán, Somogysárd független polgármestere szerint a híres somogysárdi ménesnek egykor otthont adó Somssich-kastélyt mindenképpen a lovas sportra, lovas turizmusra lehetne hasznosítani. Dégen szintén lovas turisztikai jövőt képzelnek el a Festetics-kastély fejlesztéséhez kapcsolódva – mondta Gárdonyi Sándorné polgármester, Ozorán pedig a Sión tervbe vett vízi turizmus mellett kerékpáros idegenforgalom fellendülésében is bíznak.

Béndek József, a Fejér megyei Soponya független polgármestere azt kérte, hogy a 6 ezer négyzetméteres, soponya-nagylángi Zichy-kastély a vagyon megőrzése érdekében minél előbb kerüljön a Forster Központ kezelésébe; a veszteségek között említette, hogy a klasszicista műemlék udvarán állt díszkutat például elbontották és elvitték. A kastély eltűnt darabjait még most is össze lehet gyűjteni – mondta a település vezetője.

Forrás: MTI


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.