70 millió forintos versenyhivatali bírság

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy az Irodatechnikai és Pénztárgép Szervizek Országos Ipartestülete, valamint számos forgalmazó és szervizelő cég jogsértő magatartást tanúsított, amikor egyeztetett árakat és forgalmazói díjakat vezettek be a pénztárgépek éves felülvizsgálatára, valamint ezekre vonatkozó ajánlásokat is közzétettek. A hatóság a jogsértések miatt összesen mintegy hetvenmillió forintnyi bírságot szabott ki.

A versenyhivatali vizsgálat feltárta, hogy 2014-ben az Irodatechnikai és Pénztárgép Szervizek Országos Ipartestülete (IPSZOI) ajánlott árakat határozott meg az akkoriban bevezetett online pénztárgépek éves felülvizsgálatára vonatkozóan, és azokat tagjainak is kommunikálta. A GVH megállapítása szerint az ajánlások jogsértőnek minősülnek, hiszen céljuk a gazdasági verseny korlátozása volt.

A GVH megállapította továbbá, hogy az IPSZOI magatartásával párhuzamosan, illetve részben vele együttműködve több online pénztárgép-forgalmazó cég és szervíz is egyeztetéseket folytatott, így a résztvevők közösen határozták meg az éves felülvizsgálat és az ahhoz kapcsolt forgalmazói díj (a hologramos matrica) árát. Az egyeztetett árakat többségük ténylegesen be is vezette és alkalmazta a piacon.   

A GVH a két összefüggő jogsértés miatt bírságot szabott ki az IPSZOI-ra és az árak meghatározásában részt vevő vállalatokra: az ECR-Trade Pénztárgép Zrt-re, a Micra-Metripond Kft-re, a Montel Informatika Kft-re, a PFK Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-re, az ATC Aircom Kft-re, a Juta-Soft Kft-re valamint a Pezo Info Kft-re.  

Egy forgalmazó esetében a versenyhatóság mellőzte a bírság kiszabását a cég együttműködésének köszönhetően: a vállalkozás. ún. engedékenységi kérelmet terjesztett elő, elismerve a jogsértést és önként csatolva az azt alátámasztó bizonyítékokat. A Hivatal a fenti okból elengedte a cégre kiróható bírságot.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.