A Dunakanyar is kiemelt turisztikai térség lehet

Minden eddiginél több forrás áll rendelkezésre a kiemelt turisztikai térségek fejlesztésére 2020-ig, a már elfogadott kormánydöntés szerint a Balatonnál 367 milliárd forint, Sopron és térségében 60 milliárd forint, a Felső-Tisza vidékén 100 milliárd forint értékben valósulnak meg fejlesztések - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója háttérbeszélgetésen kedden Budapesten.

Hozzátette, hogy további kiemelt turisztikai térségek létrehozására tesznek javaslatot, közöttük szerepel a Dunakanyar is. A területi operatív programban (TOP) turisztikai fejlesztésekre ebben az uniós ciklusban további 102 milliárd forint áll rendelkezésre. A turizmus a GDP közel 10 százalékát adja, és mintegy 350 ezer embernek ad munkát, minden egyes fejlesztés a térségekben jelentős számú új munkahelyet teremt - húzta alá.

Guller Zoltán elmondta: a turisztikai térségek fejlesztésében egyre hangsúlyosabb szerepet kap a desztináció alapú szemlélet, ami azt jelenti, hogy egyes kiemelt úti célokon élménypontokat alakítanak ki. Nem több turistára van szükség, hanem a meglévő turisták több költésére és hosszabb tartózkodására, ezért fejlesztenek újabb attrakciókat, turisztikai látványosságot egy-egy kiemelt helyszínen.

A kiemelt térségek saját márkával rendelkeznek majd a tervek szerint, ahol a turisztikai ügynökség térségi szervezete fogja majd össze a marketing és reklámtevékenységet.

Az ügynökség megszüntetné a túlzott főváros centrikusságot is. Három nagy attrakciós park megvalósítására látnak lehetőséget az országban, a főváros környékén, a keleti országrészben, és a nyugati országrészben a Balaton környékén.

Példaként említette, hogy mintegy 17 milliárd forint áll rendelkezésre a Balatoni fejlesztésre, a legjobb ötletet fogják megvalósítani, ami hosszú távon fenntartható. Tájékoztatása szerint már megvalósítás előtt áll számos fejlesztés a Balatonnál, 56 strand idén nyárra megújul, egy strandon átlagosan 20-60 millió forintot fordítanak a szolgáltatások színvonalának emelésére. A hosszú távú tervek között szerepel az is, hogy csak elektromos motorral felszerelt hajók közlekedhessenek a tavon.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a szállásközvetítő Airbnb részben nem tisztességes versenyt generál, ami adózási problémák mellett biztonsági problémákat is felvet. A helyzetet kezelni kell, az idegenforgalmi adó kötelező befizetése a minimum lenne - mondta. A turisztikai ügynökég ősszel tesz javaslatot a kormánynak a témában.

Forrás: MTI


Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.