Asiana: a rejtélyes budapesti charter

Pénteken szállt le a dél-koreai Asiana Airlines utolsó budapesti chartere, próbáltunk utánajárni, milyen eredménnyel közlekedett a járat. Nem volt könnyű dolgunk, de nem is értünk a végére.

Amint arról korábban beszámoltunk, az idén nyáron először közlekedett közvetlen charterjárat Budapest és Szöul között, az Asiana Airlines jóvoltából. Ez óriási eredmény hazánk számára, hiszen a konkurens Prágába már évek óta van menetrendszerinti járat Szöulból. A charterlánc hátterét igyekeztünk volna felderíteni cikkünkben, változó sikerrel. 

Nem tudott érdemi felvilágosítást adni a részletekkel kapcsolatban az előkészítésben résztvevő Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Budapest Airportnál is tanácstalanul néztek ránk, és a légitársaság értékesítési ügynökségét, az Aviarepset megkeresve is dolga végezetlen tettük le a telefont. A szakmában hírbe hozták a Danubius Hotels szállodáit, mint a hetente hozzánk érkezett majdnem 300 koreai turista lehetséges szálláshelyét. A szállodalánc képviselői üzleti titokra hivatkozva nem kívántak semmit hozzáfűzni az értesüléseinkhez.

Végül  az Asiana szöüli munkatársaitól megtudtuk, hogy a 9 járatpárt július 1 és augusztus 26 közt bonyolító Boeing 777-200-as 262 ülésének kihasználtsága átlagosan 95.8%, legmagasabb 99.8%  volt. Utóbbi csúcsot a július 29-i járaton érték el. A kihasználtságról a kiterjedt nemzetközi irodahálózatot fenntartó Hana Tour gondoskodott.  Arról azonban, hasonlóan a magyar megkérdezettekhez az Asiana sem tudott felvilágosítást adni, hogy a Hana Tour-nak kik a magyarországi, európai partnerei az út szervezése során. A Hana Tour-t hiába kerestük, levelünkre mostanáig nem válaszoltak.

Ugyanakkor Michal Procházka, a tavaly a V4-eknek koreai roadshow-t szervező Cseh Idegenforgalmi Hivatal szöuli képviselője megkeresésünkre arról tájékoztatott, hogy „egy olyan vállalat, mint a Hana nem dolgozik klasszikus beutaztatókkal a Visegrádi Négyekben, hanem megtelepedett koreai szolgáltatókkal.” Egy hazai forrásunk arról számolt be, hogy az Accor egyes szállodáiban szoktak megszállni koreai csoportok a bécsi székhelyű, koreai vezetésű Euroscope Incoming & Events Touristik GmbH szervezésében. Villanypostán vettük fel velük a kapcsolatot. Érdeklődtünk, hogy esetleg ők szervezik-e az Asiana Budapestre érkező utasainak az európai programokat? Hol és mit tekintenek meg a kedves utasok? Mennyi vendégéjszakát jelent ez nekünk. Választ azonban mostanáig nem kaptunk.

Ferihegyi szemtanúk arról számoltak be, hogy az utolsó, pénteki gép utasaira valóban vártak; koreai tour leaderek. A csoportot lengyel rendszámú buszok várták, majd szállították valahová...

Több napos kutatómunkával ennyit tudtunk kideríteni, kérjük, akinek van esetleg információja arról, hogy milyen szolgáltatásokat vettek igénybe Magyarországon a koreai charterlánc utasai, írja meg az editor@ttrend.hu email címre!


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.