Átadták a Fülöp a gólya rendezvény- és apartmanházakat

A Belügyminisztérium Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja keretében valósult meg Bodrogkeresztúron az a közel 250 millió forint értékű beruházás, amelynek az átadójára 2023. augusztus 31-én került sor.

A Fülöp a gólya négy évszakos rendezvénytér központi eleme egy nagyobb közösségi teret, tálalókonyhát, étkezőt, férfi és női mosdót magában foglaló épület, amely mellett 10 db hőszigetelt, teljes közművel ellátott önálló faház került kialakításra, amely ilyen módon csoportok, iskolai osztályok, sőt, csapatépítő programok kiváló helyszíne lett.

 

Egy négy éves időszak zárul ma le” – kezdte köszöntőjében Rozgonyi István, a település polgármestere, utalva arra, hogy ebben az évben záródtak le azok a nagy beruházások, amelyek hihetetlen mértékű infrastruktúra fejlesztést jelentettek Bodrogkeresztúr számára. Megvalósult pl. a légvezetékek földkábelbe helyezése, a belterületi vízrendezés, a tornaterem építése, a római katolikus és a református templom felújítása. Ennek a folyamatnak az utolsó lépése a Fülöp a gólya létesítmény átadása, amely lehetőséget kínál arra, hogy a vízi turizmus terén is jelentőset lépjen előre a település, hiszen a táborhoz kapcsolódóan vízi turisztikai sporteszközök bérlésére, illetve túrák szervezésére is lehetőség nyílik. A most záruló projektek azonban egy új időszakot is megnyitnak: a településvezetés már számos további fejlesztési elképzelést megfogalmazott a következő időszakra nézve.

Dr. Koncz Zsófia miniszterhelyettes, a térség országgyűlési képviselője kiemelte: azzal, hogy elkészült a négysávos út Szerencsig, jelentősen lerövidült a borvidék megközelítésének az ideje. Mára már kiépített keérkpárút hálózat várja a turistákat a térségbe, számos turisztikai fejlesztés valósult meg, s nagyon fontos, hogy az egyes településeken is kialakuljon a megfelelő infrastruktúra. „Ez egy csoda! Büszke lehet a községre mindenki, hiszen sok áldozattal és türelemmel is járt az építkezés.” – tette hozzá, kiemelve, hogy nem véletlen, hogy annak idején Fülöp, a Spanyolországból ide települő gólya is beleszeretett Bodrogkeresztúrba, annyira, hogy haláláig, tizenkét éven keresztül el sem hagyta azt.

Réthy Pál közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár a Kiemelt Települések Gazdaságélénkítő Programjának a hátteréről beszélve elmondta: 2019-ben döntött úgy a kormány, hogy gazdaságfejlesztési programmal támogatja a foglalkoztatás bővítését. A Központi Statisztikai Hivatal foglalkoztatási adatai alapján választották ki a programba bevont településeket, akik maguk választhatták ki azt a projektet, amely a leginkább hozzájárul a településen a foglalkoztatás növeléséhez.

Dr. Szabó Tünde, az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos hozzátette: a cél az, hogy Tokaj-Hegyalja és a Zemplén négy évszakos turisztikai térséggé váljék, amit jelentősen segít a szoros térségi együttműködés, hiszen az egyes települések fejlesztései pozitívan hatnak a többiekre is.

A rendezvényteret Kertész Ferenc esperes szentelte meg, Fülöpről, a gólyáról pedig Petrovics Zoltán ornitológustól, illetve Varga Katalintól hallhattak többet az érdeklődők az átadót követő kötetlen beszélgetések során.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.