Átadták az Év turistaháza díjat

A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. annafürdői vendégháza kapta a 2020-as Év turistaháza díjat, amelyet szerdán adtak át a Tolna megyei Lengyel-Annafürdőn.

Petényi Mirkó, az Aktív és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ kommunikációs igazgatója az átadáson elmondta, a díjért egy szakmai zsűri által több tucat turistaház közül kiválasztott tíz szálláshely versengett. Az annafürdői ház a környező természet szépsége miatt is kaphatta a legtöbb szavazatot - tette hozzá.

Potápi Árpád János, a térség fideszes országgyűlési képviselője többek között azt mondta, az annafürdői turistaház és ökoház feladata, hogy természetszeretetre és környezettudatosságra nevelje a gyerekeket. Ez alkalomból átadták a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. Szentkuti kunyhó-ökoház szálláshellyé fejlesztését is. Gőbölös Péter vezérigazgató az MTI-nek elmondta: az eddig bemutatóhelyként működött épületet a Téry Ödön nemzeti turistaház-fejlesztési program 11,7 millió forintos támogatásával alakították át. A zöld technológiával működő épület napelemmel, napkollektorral, szélerőgéppel, nádgyökérzónás szennyvíztisztítóval és komposzt wc-vel van felszerelve.

A cégvezető tájékoztatása szerint a mintegy 200 hektáros annafürdői parkerdőt és vendégházat 2010-től fejlesztették, kilátót, pavilonokat, játszóteret, turistautakat alakítottak ki. A zrt. évente 40-50 millió forintot fordít a turisztikai létesítmények, turistautak építésére, fenntartására. A 15 férőhelyes annafürdői turistaházban és a mellette lévő, 43 fős erdei iskolában évente 4000 vendégéjszakát töltenek el, a parkerdőt évente mintegy húszezren látogatják.

A fejlesztési központ 2020-ban első alkalommal írta ki az év turistaháza pályázatot, amelynek díjátadóját a koronavírus-járvány miatt halasztották el. A tíz turistaház között volt a Vízfő Turistaház, a Kistolmácsi Erdei Lak, a Som-hegyi Turistaház, a Kőhegyi Czibulka János Menedékház, a Kútbereki Turistaház Matracszállás és Nomád Táborhely, az Ágasvári Turistaház, a Rudolf-tanya, az Annafürdői Vendégház, a Hubertlaki Kulcsosház, a Károly-lak Turistaház. A központ közösségi oldalán több mint nyolcezren szavaztak, a legtöbb voksot, 1924-et az annafürdői vendégház kapta. A létesítmény a Tolnai-hegyhát déli részén fekszik; a házat övező, természetszerű erdőgazdálkodással kezelt parkerdőben többek között horgásztó, vadaspark, tanösvények, kilátó, lombkoronaösvény, erdei pihenők, interaktív játszó és oktató eszközök várják a kirándulókat.

Forrás: MTI


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.