Botrány az Év Kilátója versenyen

Pünkösdi királyság főszereplője lett a zselici Kardosfa-kilátó: három napig tartott a győzelme. Aztán kiderült, azért csaltak a környékbeliek, hogy az amúgy igencsak mutatós kilátó megszerezze a dobogó legfelső fokát.

Nem várt fordulat történt az idei Év Kilátója pályázaton. Október 2-án lezárult az Aktív Magyarország Év Kilátója és Év Turistaháza pályázata, amelynek eredményét múlt héten kihirdettük, azonban a végeredményt módosítjuk, mert szabálytalan szavazatok érkeztek az első helyezett zselici Kardosfai-kilátóra. A 300 szabálytalan szavazatot levontuk, és ezzel 2023-ban egy éven keresztül az Év Kilátója címet a Gödöllői-dombságban fekvő Szent László-kilátó viselheti, adja hírül Klasszis Csoport-beli laptársunk, a Piacesprofit.hu az Aktív Magyarország beszámolója alapján.

 

Az Év Kilátója pályázatot négy évvel ezelőtt hirdette meg első alkalommal az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ azzal a céllal, hogy a kiránduló nagyközönség megismerje az ország legszebb panorámáit és akár kevésbé ismert kirándulóhelyszíneit. Így az elmúlt években nyert Tisza-tó közepén lévő Bölömbika-kilátó, Balatonboglár szimbóluma, a Gömb-kilátó, illetve a Bükk legrégebbi és egyben legújabb kilátója a Zsófia-kilátó. Ezalatt az idő alatt fontos címmé vált az Év Kilátója cím, amelyet minden évben közösségi média szavazással lehetett elnyerni.

Idén is ugyanezt a módszert követtük, írja az Aktív Magyarország, majd így folytatják, arra azonban nem számítottunk, hogy lesz olyan lelkes lokálpatrióta, aki trükközni is próbál. Az utolsó napon fordult meg az eredmény és nyert a Kardosfai-kilátó, ám kiderült az eredményhirdetést követően, hogy 300, zömében távol-keleti álprofilról érkezett szavazat a verseny hajrájában. Így, hogy a játék a jövőben is tiszta maradjon, az álprofilokról érkezett szavazatokat levontuk.

Örülünk neki, hogy ilyen súlya lett a pályázatnak, hogy akár ilyen trükkös eszközökkel is megpróbálják megszerezni a címet, de a játék és a pályázat tisztaságának megtartása miatt fontos, hogy csak valódi emberek és szervezetek szavazatai számítsanak.

Az Év Kilátója szavazás módosított és most már valóban végeredménye:

Szent László kilátó (Gödöllői-dombság): 2002

Millenniumi kilátótorony (Bükk): 1398

Szár-hegyi kilátó (Bakony): 1385

Tücsökdomb kilátó (Keszthelyi-fennsík): 880

Óház-kilátó (Kőszegi-hegység): 863

Dévényi Antal kilátó (Pilis): 811

Csóványos kilátó (Börzsöny): 746

Naplás-tavi kilátó (Pesti-síkság): 657

Felsővár-kilátó (Gömöri–Hevesi-dombság): 649

 

 

Forrás: Aktív Magyarország / Piac és Profit


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.