hirdetés

Budapest és Eger a legnépszerűbb belföldi úti cél az idén

8 százalékkal bővült a belföldi turizmus az első negyedévben a Szallas.hu adatai szerint. Az 1-2 éjszakás üdülések voltak kelendőek, és inkább 4-5 csillagos szálláshelyet választottunk. Budapest és Eger továbbra is tömegével vonzza a feltöltődésre vágyókat.

hirdetés

Bár 2017 pihenésre alkalmat adó hosszú hétvégékben gazdag, az első negyedévében szűkölködtünk a munkaszüneti napokban. Míg 2016-ban ilyenkor 3 lehetőségünk is adódott arra, hogy elmeneküljünk a mínuszok elől a wellness-szállók gőzölgő fürdőibe, addig idén csupán egy szerdára eső március 15-i ünnepnappal számolhattunk. „Az utazási kedvünket ez egyáltalán nem szegte, sőt, tavalyhoz képest 8 százalékkal bővült a belföldi turizmus, de a vendégéjszakák hosszának megoszlásán látszik munkaszüneti a napok hiánya – mondta Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója. – Ennek eredményeként a rövidebb, 1-2 éjszakás típusok mentek most jobban, ezek adták a foglalások több mint 80 százalékát.”

Nemcsak a vendégéjszakák számára volt hatással a szünnapok hiánya: míg tavaly a márciusi extra hosszú hétvégére esett a legtelítettebb nap, ebben az évben már február 17-e volt a legforgalmasabb.

A 4-5 csillagos szállodák voltak a legkelendőbbek az idényben

A Szallas.hu első negyedéves riportja szerint nőtt a foglalások száma a magasabb nívójú szálláshelyeken. Míg az előző esztendőben főként 3 csillagos hotelszobákat választottunk ebben az időszakban, idén már a 4-5 csillag volt a befutó, utóbbinál átlagosan 17 százalékkal többet fizettünk, mint tavaly ilyenkor. Ugyanakkor továbbra is az 50 000 forint alatti árkategória a legkeresettebb, tízből nyolc üdülni vágyó ezt választotta.

A foglalások 15 százaléka szólt 50-100 ezer forint értékű csomagra, az ennél drágább kikapcsolódás pedig tavalyhoz hasonlóan ritkaság számba ment ebben az időszakban. Az elemzésből az is kiderült, hogy kis mértékben növekedett a SZÉP-kártyás fizetések száma az előző évhez képest. A kártyákon lévő jelenleg mintegy 4,2 milliárd forintot május 31-ig lehet felhasználni, ezt követően ugyanis a kibocsátó bankok visszautalják a megmaradt pénzt a munkáltatóknak.

forrás: szallas.hu
forrás: szallas.hu

Töretlen Budapest és Eger vonzereje

Az új év első időszakában még mindig Budapest és Eger bizonyult a legnépszerűbb üdülési célpontnak. A lista további szereplői már 2016-ban is helyet kaptak a top 10 között, de a sorrend némileg átrendeződött. Az előző évben 7. helyen végzett Szeged idén felkerült a dobogó 3. fokára, míg a tavalyi bronzérmes Gyula most csupán a 8. pozíciót érte el. Debrecen és Pécs előbbre léptek, Hajdúszoboszló pedig hátrébb került. Új belépőként Zalakaros foglalta el a 10. helyet.

forrás: szallas.hu
forrás: szallas.hu

Ha külföld, akkor Lengyelország vagy Horvátország

Még mindig Zakopane a befutó, ha külföldi utazásra adjuk a fejünket az év első három hónapjában, Krakkó viszont egy helyezést előre lépett, így már a második legkedveltebb település az utazók körében. Lengyelország mellett a horvátországi üdülések is kelendőek, Vir például új belépőként egyből a harmadik helyen végzett.

Az előző év hasonló időszakához képest új úti célok is felkerültek a legkeresettebbek közé, így Crikvenica, Zadar, Medulin, Szováta, Rimetea és Donovaly is az élbolyban szerepeltek.

Nem csak mi ruccanunk ki a téli, kora tavaszi hónapokban. „A nálunk vendégeskedő külföldiek közül a németek képviseltették magukat legnagyobb számban, majd a románok és a lengyelek” – mondta Szigetvári József.

(forrás: Szallas.hu)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Ön szerint megoldást jelent a budapesti tömegturizmus problémára, ha a főváros kikerül az olcsó desztinációk köréből?

Kiadónk társoldalai