Egymilliárdos turisztikai fejlesztés Bács-Kiskunban

Három turisztikai fejlesztésre csaknem egymilliárd forintot nyert el három Bács-Kiskun vármegyei település az európai uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz keretéből - tájékoztatta a vármegyei önkormányzat elnöke az MTI-t.

Rideg László (Fidesz-KDNP) elmondta: Kiskunmajsán 659 millió forintból újítják fel a Deák Ferenc utca és a helyi fürdő közötti kerékpárútszakaszt. Egyrészt szélesítik a kerékpársávot, így lehetőség nyílik az elválasztás nélküli gyalogút és kerékpárút kijelölésére. Ezen kívül napelemes kandeláberekkel válik biztonságosabbá a szakasz, és kialakítanak egy kerékpáros szervizponttal ellátott pihenőhelyet is.     

Bugac 207 millió forintot nyert el az épülő Aranymonostor második ütemére. Az egykori Árpád-kori települést és monostort bemutató látogatóközpont mellé az összegből egy szabadtéri színpad, az úgynevezett Szerzetesek kertje és egy gyalogút épül. A Szerzetesek kertje gyógy- és fűszernövényeire építve újabb foglalkozások bővítik majd a 2023-ban megnyíló látogatóközpont programjainak sorát.     

Szalkszentmárton önkormányzata 60 millió forintot fordíthat a Petőfi Sándor-emlékkiállítás fejlesztésére. A pénzből felújítják a tárlatnak helyet adó, műemléki védelem alatt álló épületet, amely az ország egyik legautentikusabb Petőfi-emlékháza. Itt működtettek mészárszéket a költő szülei 1844 és 1846 között, és itt született Petőfi Sándor 112 verse, két drámája és egy regénye. A projekt keretében a kiállítást is fejlesztik az interaktív élményszerzés érdekében. A beruházás a Petőfi-emlékév keretében kezdődik meg.

Forrás: MTI


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.