Elegáns francia desszertek a belvárosban

Megnyitotta belvárosi üzletét a Nour: a prémium francia desszertek és torták július közepétől Budapesten, a Bazilikától rövid sétára is elérhetőek.

A prémium desszertekről ismert műhely egy közönségkedvenc eseménnyel ünnepli a mérföldkövet: július 22-23-án szarvasgomba hétvégét tartanak, ahol a gasztronómia egyik legszebb alapanyagát ünneplik az éjfekete fagylalt, az elegáns mini Truff és az első magyar luxustorta, a rábakecöli szarvasgombából készülő La Truff’ belvárosi bemutatkozásával.

 

„Már az alapításakor álmodoztunk arról, hogy egyszer majd belvárosi desszertszalonunk is lesz és hatalmas büszkeséggel tölt el, hogy két év tapasztalat, kísérletezés és a francia desszertekből álló termékpalettánk kidolgozása után ez most megvalósult” – mondja Kecskés Alexandra, a Nour - Art of Desserts alapítója. Az üzlet a külföldi utazók mellett a magyar vendégekhez is közelebb hozza a francia desszertélményt, a budaörsi helyszín pedig továbbra is a ráérős találkozások tere marad.   

Pisztácia van, a Chériből mini is kapható

A Nour második desszertbutikját a Sas utcában nyitotta meg, ahol elegáns környezet és kifinomult enteriőr fogadják a vendégeket. Néhány asztalnál és a pultnál is van lehetőség leülni, de a desszerteket elvitelre is kérhetjük. Természetesen ezeket is a mára már ikonikossá vált, logózott dobozokban adják át a vendégeknek: akihez egy ilyen dobozzal lépnek be egy születésnapra, biztos lehet benne, hogy valódi desszertélményt kap. 

A pultban a legnépszerűbb desszertek, a nyitás óta közönségkedvenc pisztáciás Hédoniste, a lágy Caramel Choux, az izgalmas Matcha és egy újdonság, a Mon Chéri miniváltozata található, egy kicsit beljebb az azonnal elvihető torták sorakoznak, mini, négy szeletes méretben is.

„Két éve, a Nour megnyitásakor az első és legfontosabb célunk az volt, hogy stabil háttérként egy jól felszerelt, csúcsminőségű üzemi részt alakítsunk ki Budaörsön, ahol fantasztikus csapatunk alkothat, kísérletezhet és a prémium alapanyagokat azokhoz méltó körülmények között tárolhatjuk. Ez a műhelymunka az alapja azoknak a prémium desszerteknek és tortáknak, amelyek az elmúlt években többezer vendégünket elkápráztatták – a szépség mellett a maximalizmus és a top minőség a kezdetek óta a célkitűzésünk. Most értünk el oda, hogy ezeket a desszerteket és tortákat a belvárosban is bemutathatjuk, így sokkal szélesebb közönség fér majd hozzá a francia desszertművészethez és sokaknak jóval egyszerűbb lesz beugrani hozzánk – egy mennyei desszertre, kávéra vagy éppen felkapni egy tortát a születésnapi esemény előtt” – mondja Alexandra.

Bazilika vagy Budaörs? Mindkettő!

A Nour Bazilika üzletében francia stílusú desszertek és azonnal elvihető, vagy rendelésre készülő, különleges torták közül választhatnak a vendégek. Sőt, július 21-én és 22-én (szombaton és vasárnap) a belvárosba költözik a Gourmet Fesztivál idei újdonsága, a szarvasgombás desszert és az éjfekete, szarvasgombás Nour fagylalt is.

Az élet azonban Budaörsön sem áll meg: itt továbbra is várják azokat, akik a francia desszerteket kényelmesen helyet foglalva, lounge kanapékon, letisztult belső térben vagy a zöld teraszon fogyasztanák el.

Forrás: Nour - Art of Desserts


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.