Európai Örökség címre jelölték a Dohány utcai Zsinagógát

A Dohány utcai Zsinagóga is szerepel az Európai Örökség címre jelölt idei kilenc helyszín között - közölte a Miniszterelnökség kedden az MTI-vel.

A zsinagógát a hozzá tartozó - a múzeumot, a levéltárat, az I. világháborúban elesett magyar zsidó katonák tiszteletére elhelyezett emlékművet, a holokauszt áldozatainak maradványait őrző kertet, valamint a Raoul Wallenberg Emlékparkot is magában foglaló - komplexummal együtt jelölték az elismerésre.

Ezzel Magyarországnak a Páneurópai Piknik Emlékpark és a Zeneakadémia mellett már három helyszíne szerepelhet az emblematikus helyszínekből álló listán.

Az Európai Örökség cím idei várományosai között szerepelnek Lipcse zenetörténeti helyszínei (Németország), a Cadinai erőd (Olaszország), a Javorcai kápolna (Szlovénia), a Natzweileri koncentrációs tábor és altáborai (Franciaország és Németország), a Máramarosszigeti emlékmű (Románia), a Bois du Cazier (Belgium), Schengen falu (Luxemburg) és a Maastrichti Szerződés (Hollandia) is.

A Miniszterelnökség közleménye szerint a Dohány utcai Zsinagóga Európában a legnagyobb, a világon pedig a második legnagyobb zsinagóga, Európa történelmében az integrációt, az emlékezést és a párbeszédre való nyitottságot jelképezi.

Az Európai Örökség cím azzal a céllal jött létre, hogy előtérbe helyezze a közös európai örökséget, erősítse a közösségi identitást és megszilárdítsa a kultúrák közötti párbeszédet. 2017-ben 19 állam nyújtott be pályázatot a címre, ezek közül 25 helyszín jutott tovább az előválogatáson. Az elismerésre jelölt kilenc helyszínt az Európai Bizottság által felállított független szakértői testület választotta ki.

Az idén jelölt kilenccel együtt harmincnyolcra emelkedhet az Európai Örökség címmel kitüntetett helyszínek száma. A Bizottság 2018 februárjában ítéli oda hivatalosan a címet a helyszíneknek, a díjátadó ünnepséget 2018 márciusában Bulgáriában rendezik meg - olvasható a közleményben.

Forrás: MTI


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.