Februárban sorra nyílnak a gyógyfürdők

Nem mind, de közülük jó néhány. Itt a lista a februári nyitásokról a Termal Online információi alapján.

Karbantartási szünet után még január végén megnyitott ismét a miskolctapolca Barlangfürdő. Jövő héten a közkedvelt nyíregyházi Aquarius Élményfürdő, február 10-én pedig a Csongrádi Gyógyfürdő is újra megnyitja kapuit a látogatók előtt, olvasható a Termal Online oldalán. 

 

A nyíregyházi Aquarius Élményfürdőben január 9-én kezdődtek el a szükséges karbantartási munkálatok, ebbe beleértve a gépészeti rendszerek fertőtlenítését, a burkolatok javítását, valamint a finn szauna felújítását. A fürdő esetében eddig nem volt biztos az újranyitás dátuma, amennyiben az energiaárak nagyon kedvezőtlenül alakultak volna, a létesítmény csak március végén nyitott volna ki

A helyzet szerencsére jól alakult, a város polgármesterének közlése szerint, az Aquarius Élmányfürdő február 3-án, az az jövő hét pénteken reggel 9-től újra a megszokott rend szerint várja a fürdőzőket. A leállás elsősorban a fürdőrészleget érintette. Az Aquarius gyógyászatán csak rövid üzemszünet volt, ami azt jelenti, hogy a kezelések itt jelenleg is elérhetőek.

Február 10-én pedig egy másik közkedvelt fürdő, a megszépült Csongrádi Gyógyfürdő nyitja meg kapuit.

Forrás: Termál Online


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.