Felmérés: mi a legfontosabb a mai pályakezdők számára?

A munkahely kiválasztásánál a legfontosabb szempont a kellemes munkahelyi légkör, amit a karrierlehetőség, valamint a munka-magánélet egyensúlya követ – derül ki a Szerencsejáték Zrt. 2000 fős kvantitatív kutatásából.

Munkáltatói szemmel a kutatás során kiemelten fontos kérdés volt, hogy melyek a fiatalok számára legfontosabb tényezők egy munkahely kiválasztásánál.

A megkérdezetteknek – hét különböző szakterületen tanuló, vagy már végzett 2000 fiatal felnőtt – a kellemes munkahelyi légkör számít leginkább, ebben a válaszadók 69 százaléka egyetértett. Ezt követi, a válaszadók közel fele szerint a karrier és az előrelépési lehetőség, valamint a munka és magánélet egyensúlyának fenntartása. Az előző évek trendjeihez képest a kezdő fizetés nagysága (41%) csak a negyedik helyet foglalja el a fontossági sorban: továbbra is számít tehát, de a fiatalok manapság már más, kevésbé az anyagiakhoz köthető szempontokat is komolyan mérlegelnek a munkahelyválasztáskor.

Tévedés, hogy nem terveznek hosszú távra

Ahhoz, hogy egy munkáltató már rövid- és középtávon is elkötelezetté tegye a pályakezdőket, a válaszadók 90 százaléka szerint átlátható karrierlehetőséget kell nyújtania. Ellentétben azzal a hétköznapi vélekedéssel, hogy a mai fiatalok nem terveznek hosszú távra, a kitöltők 87 százaléka teljes mértékben el tudja képzelni, hogy 5 évnél tovább dolgozik egy munkahelyen. Közel hasonló arányban (83%) jelölték meg, hogy a munka élvezete előbbre való, mint a fizetés mértéke. A kitöltők háromnegyedének a fejlődés és a szakmai előmenetel szintén kiemelten fontos.

A felmérés érdekes tanulsága, hogy a szakmai közbeszédben egyre gyakrabban felmerülő home office, a rugalmas munkaidő lehetősége, a külföldi tapasztalatszerzés, valamint az angol nyelv használata korántsem nyomnak olyan sokat a latba, mint azt a munkáltatók vélik.

Melyek a legszükségesebb kompetenciák?

A megkérdezettek közel kétharmada szerint egy pályakezdőnél az egyik legfontosabb készség, amivel rendelkezni kell, az a tanulási képesség. Ezt követi a jó problémamegoldó képesség és a megbízhatóság, amelyeket egységesen 45-45 százalékuk ítél alapvetőnek. Ezzel ellentétben a projektszemléletet, a vezetői affinitást vagy a stratégiai gondolkodást a válaszadók lényegesen kevésbé ítélték fontosnak egy pályakezdő esetén, az említésük aránya a 10 százalékot sem érte el.

A Szerencsejáték Zrt. végzősök és frissdiplomások körében végzett kutatásának eredményeként összeségében elmondható, hogy a fiatalok stabil, megbízható és kellemes légkörű munkahelyet keresnek átlátható karrierlehetőséggel.

A Szerencsejáték Zrt. felmérésében egy speciálisan kialakított módszertan alapján 2019 fő, hét különböző szakterületen tanuló vagy már végzett fiatalt kérdeztek meg, akik 77%-ban a 18-24 éves korosztályból kerültek ki. A válaszadók 17%-a 25 és 30 év közötti volt, a fennmaradók pedig a 30 pluszos korosztályt képviselték. Közel fele-fele volt a nemek aránya: 44% férfi, 56% nő.

A nemzeti lottótársaság a kutatási eredményeket is alapul véve indította el Level UP! névre keresztelt utánpótlás- és gyakornoki programját, amelyre június 13-ig várja az érdeklődők jelentkezését.

Forrás: Hrpwr


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.