Félszáz programmal vár a Medvehagyma Fesztivál Orfűn

Családi és gyerekprogramokkal, workshopokkal, kézműves ételekkel és italokkal várják a látogatókat az idei Medvehagyma Fesztiválon a hétvégén, Orfűn. A jellegzetes, a Mecsekben bőven termő gyógynövény köré épülő rendezvényt 18. alkalommal tartják meg szombaton és vasárnap.

A szervezők az MTI érdeklődésére közölték: a tradicionális családi fesztivált idén hat helyszínen félszáz programmal tartják meg a Pécs közelében, a Mecsek csúcsai között, festői környezetben meghúzódó üdülőtelepülésen. A várhatóan napi több ezer érdeklődőt vonzó eseményen a medvehagymára épülő ételkülönlegességek mellett kézműves sörökkel, cider- és borkostolóval, helyi termelők étkeivel várják a látogatókat, a gyerekek szórakoztatásáról kézműves foglalkozásokkal, lovas programokkal, mesekönyv-bemutatóval, kisebb túrákkal, koncertekkel, kalandjátékokkal, népzenei és táncház-bemutatókkal gondoskodnak, a felnőtteket pedig az ökotudatosság jegyében zajló workshopok és extrém barlangtúrák is várják.

A mecseki erdőkben a tavasz hírnökeként felbukkanó, jellegzetes fokhagymaillatú, vér- és vesetisztítóként is ismert, vadon termő medvehagyma az utóbbi évtizedekben Baranya meghatározó gasztronómiai értékévé vált. A Mecsek erdeiben sok helyütt megtalálható, márciustól májusig gyűjthető gyógynövényt sokan az egészséges táplálkozással, a természetközeliséggel, a bioételek fogyasztásával kapcsolják össze. A medvehagyma - népies nevén sásihagyma - szinte az egész országban előfordul, de a legtöbb a Mecsekben és a Bakonyban terem belőle. Sós íze miatt a sószegény diétát tartók számára is ajánlják, de fogyasztani friss, üde zöld leveleit célszerű, mert ha már virágot nevel, az íze élvezhetetlen lesz. Az idei orfűi fesztivál programjairól - tematikára és helyszínre szűrhető módon - további részletek olvashatók a www.medvehagymafesztival.hu oldalon.

Forrás: MTI


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.