hirdetés
hirdetés

Foglalható a téli árualap a Neckermann Magyarországnál

Úgy tűnik, túl van a társaság a nehezén. Megkezdték árualapjuk újraszervezését és a honlapjuk átdolgozását is. A túraszervező legfrissebb közleménye:

hirdetés

"A Neckermann Magyarország a korábbi tájékoztatásnak megfelelően tovább folytatja a tevékenységét, pénzügyi helyzete változatlanul stabil. 2019. szeptember 23. óta egy váratlan, és rendkívüli folyamat kezelésére kell koncentrálnunk, amely a Thomas Cook csoport brit tagjának csődbejelentésével kezdődött, és a Thomas Cook csoport több külföldi tagjának fizetésképtelenné válásával, őket érintő csőd, illetve felszámolási eljárások megindulásával folytatódott, melynek részeként az osztrák anyacégünk is bejelentette, hogy fizetésképtelenné vált, az utazási vállalkozói tevékenységét befejezi, és a korábban vállalt utazási szolgáltatásokat nem tudja teljesíteni.

A 2019. szeptember 23. óta eltelt lassan három hét összegzéseként elmondhatjuk, hogy a cégünket, a szakmát és az utazó közönséget ért, rajtunk kívülálló, váratlan helyzetet partnereink és utasaink együttműködésével, amit továbbra is nagyon köszönünk, sikerült – sikerül kezelni.

Szándékunk változatlanul az, hogy a foglalásokat a szerződések szerint, megfelelő színvonalon teljesítsük, illetve, ahol ez rajtunk kívül álló okok miatt nem lehetséges, ott a lehető legjobb megoldást megtaláljuk. Ezútonis megerősítjük, hogy továbbra sincs akadálya annak, hogy a Thomas Cook Austria által lemondott utakra befizetett előleget, részvételi díjat visszafizessük azokban az esetekben, amikor utasunk nem igényli az utazás más módon történő megvalósítását, vagy erre nincs lehetőségünk.

Jó hírként tudjuk közzétenni azt, hogy bár cégünk számára mindaddig, amíg minden egyes érintett utazási szerződés vizsgálata, és rendezése nem történt meg, ez a munka jelenti a prioritást, az elmúlt napokban már meg tudtuk kezdeni a jövő tervezését, és szervezését. Ennek keretében már jelenleg is mód van utazási irodáinkban a téli egzotikus és sí utak, hajóutak, sportutak foglalására, illetve honlapunkon az online ajánlatkérésre. A megváltozott körülményekre tekintettel megkezdjük az árualapunk újraszervezését és a honlapunk átdolgozását is.

Terveink szerint a jelenlegi, egyelőre még szűkített kínálatunk mellett elsőként az utazásközvetítői tevékenységünk körébe tartozó ajánlatokat tesszük az oldalunkon elérhetővé. Ezt követi az általunk szervezett utazások folyamatosan bővülő megjelenítése, és a megkezdett egyeztetések alapján bízunk abban, hogy az év végére már a megszokott, utasaink körében kedvelt ajánlatok jelentős részét tartalmazó kínálattal állhatunk ismét az utazóközönség rendelkezésére. Utasainknak, partnereinknek ezúton is köszönjük az együttműködést, a megértést és a türelmet."

Dr. Békefi Veronika

A Neckermann Magyarország ügyvezetője

(forrás: Turizmus Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai