Hangulatos happeningen ünnepelheti Izrael 75. születésnapját

Május 21-én vasárnap ismét Izrael Nap (Jom Háácmáut) a Szent István parkban az MERKAZ - Héber és Izraeli Kulturális Központ szervezésében. A közel 50 kitelepülő szervezet közreműködésében megvalósuló rendezvény hagyományosan egy szabadtéri fesztivál hangulatát idézi, ahol zene, gasztronómia, hazai és nemzetközi kulturális programok várják a látogatókat 0-120 éves korig - tájékoztatták lapunkat a szervezők. 

Autentikus izraeli és közép-kelet-európai zsidó konyhát kóstolhat a fesztiválra látogató: lesz kitelepülő kóser üzlet az Oblath Kóser Bolt jóvoltából, az éttermi vonalat a jól ismert Carmel Kóser Étterem és a Hummus Bar erősíti, a Semes Pékség és a Brooklyn Bagel különlegességeivel karöltve. Frissítő ízekkel készül a Fragola Fagylaltozó és az Extra Café is; ezen kívül sok más finomságra bukkanhat a programok között pihenni vágyó közönség.

Zenei előadók között ismét fellép többek között a Czakó Virág Quartet, az est zárókoncertjén pedig egy világszerte ismert izraeli zenekart, a Quarter to Africát láthatjuk a színpadon, akik a 2022-es Sziget Fesztiválon is megtáncoltatták a közönséget.

A zenei feltöltődés mellett, kuriózumnak számító kulturális és aktív programokhoz is lehet csatlakozni a nap folyamán. A Szent István parkban debütál a Budapest150 kvízjátéka. A Mázlista elnevezésű, nyolcalkalmas programsorozat első állomásán kifejezetten zsidó tematikájú kérdésekben lehet magunkat megmérettetni helyszíni nyereményekért. Az utazó installáció utolsó állomása után pedig izraeli retúrjegyet nyerhetnek a résztvevők.

A MAZSIHISZ jóvoltából a bátrak különleges pénzesőben próbálhatnak szerencsét: a Money Box speciálisan erre a célra kialakított telefonfülkéjében a cél minél több játékpénzt elkapni a levegőben, amelyek ajándékra válhatóak a helyszínen.

Gyermeknapra hangolódva egy igazi elő-gyereknapi vasárnapot varázsol a parkba a kicsiknek szóló programpaletta. A Gólem Színház Bárkaland című gyerekelőadását hozza el, a nagyszínpadon pedig a Buborék Együttes játssza a talpalávalót a leglelkesebb korosztálynak. Természetesen nem maradhat el az ugrálóvár, kézműves sarok, mesés fotófal, arcfestés, popcorn és a vattacukor sem – csak hogy a gyerekek legnagyobb kedvenceit említsük.

Komolyabb fiatalemberek és hölgyek számos izraeli és hazai ifjúsági program közül válogathatnak. Játékos héber nyelvleckékben próbálhatják ki magukat a kezdők és a magabiztos nyelvtudásúak is.

A szervezők számára Izrael Nap apropója arra is jó alkalom, hogy felhívják a figyelmet a sokszínű izraeli kultúrára. Fontos, hogy résztvevőként nem csak a hazai zsidó közösségre számítanak: az ingyenes rendezvény mindenki számára nyitott, akit érdekel az izraeli kultúra, vagy épp szívesen kimozdulna otthonról egy eseménydús délutánra – akár családdal, barátokkal vagy egyedül.

 


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.