hirdetés
hirdetés

Hét nap, kilenc headliner a Szigeten

Minden eddiginél nagyobb összegből, több mint 10 milliárd forintból gazdálkodnak idén az augusztus 7-13. közötti Sziget szervezői, akik a komoly zenei felhozatal mellett számos területen fejlesztenek.

hirdetés

Húzónévből nincs hiány idén, hiszen ahogy Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője a sajtótájékoztatón fogalmazott, a mostani Szigeten lesz olyan nap, ahol két headliner követi egymást – mint például a zárónapon, ahol a Twenty One Pilots lép fel a Foo Fighters két és fél órás zárókoncertje előtt. Az Ed Sheerannal fémjelzett első napra pedig a napijegyek már elfogytak, de rugalmas bérletkonstrukcióban még elérhető kombinált belépő.

A nagyszínpados fellépőkre idén 500 millió forinttal többet költenek, hiszen a Szigetnek immár a nagy európai fesztiválok a riválisai, akikkel tartani kell a lépést. Ám a fő helyszín idén nem csak a zenéről szól: Love Revolution Special néven a műsorblokkok között a társadalmi felelősségvállalásról szóló előadások és performanszok kapnak helyet. Beszédet mond itt többek közt Jane Goodall, ENSZ békenagykövet és természetvédő, Al Gore, Bill Clinton alelnöke a klímaváltozásra hívja fel a figyelmet videóüzenetben és aktivistái segítségével, de szó lesz a menekültekről, bullyingról, családon belüli erőszakról is. De a fesztiválon a könnyed szórakozásról a számos további színpad mellett neves előadó- és képzőművészek is gondoskodnak – a Cirque du Szigettől a Vándor Vurstlin át az ArtZone-ig, míg további komoly témákra hívják fel a figyelmet például a Sátor Határok Nélkül, a TedxBudapest Salon vagy a Színház és Táncsátor programjai.  

A rendezvényre érkező külföldiek napközben a Sziget Cruisin’ Partyhajón városnézés közben bulizhatnak vagy a már jól ismer Sziget Beachen lazulhatnak, és a Hungarikum faluban ismerhetik meg a magyar virtus, étellel, itallal és zenével. A fesztivál helyszínén a Német Turisztikai Hivatal egy Bauhaus-installációval hívja fel a figyelmet az idei tematikus évre, és Málta attrakciói is bemutatkoznak a Szigeten.

 

Zene a zuhanyzóban

A tavaly bevezetett, karszalagba épített chip idén is fizetőeszközként szolgálhat és kényelmesebben feltölthető az applikációból. Újdonságként bevezetik a Fesztivál fiókot, amellyel az összes Sziget-rendezvény digitális megoldásai használhatóak. A rendezvény továbbra is kiemelt figyelmet fordít a fenntarthatóságra, főként a műanyag hulladék csökkentése, a víztakarékosság, valamint a Duna megóvása terén, de cél az 50 százalékos újrahasznosítási arány fenntartása és növelése. A tavaly sikerrel debütáló re-pohár – amelynek köszönhetően másfél millió egyszer használatos pohár váltható ki - továbbra is kérhető, ám a szívószálból csakis papíralapút szolgálnak ki a pultokban.

A rendezvényen nejlonzacskó nem forgalmazható, és a vendéglátóhelyek is lebomló tányérokat, illetve evőeszközöket használhatnak, és őket a szervezők mérőórák segítségével kevesebb áramhasználatra buzdítják. A látogatókat a víztakarékosságra ösztönzik, ennek jegyében például a zuhanyzókban zene szól majd, arra hívva fel a figyelmet, hogy egy dalnyi idő is elegendő az alapos tisztálkodáshoz. A fesztiválozók a Sziget Green Centerben ajándékra válthatják be a szelektíven válogatott hulladékot, kérhetnek zsebhamutartót, a boltokban a SzigEthical termékcsoport organikus termékeit vásárolhatják. Az itt lakóknak fenntartható Eco Camping is létesül, és a fesztivál kerékpáros-barát jellegét erősítve bicikli is bérelhető a városnézéshez.

  

 

(forrás: Turizmus Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai