Hogyan alakul az alvásunk a nyári pihenés után?

Amikor véget ér a nyár, elérkezik a szeptember, és vele együtt a visszatérés az iskolába vagy a munkába, a korábbi kelési időpontok és az új kötelezettségek jelentős hatást gyakorolhatnak az alvásunk minőségére és mennyiségére.

Az emberi szervezet rendkívül érzékeny a fény- és sötétség váltakozásának ciklusaira, és ezek a ciklusok befolyásolják a belső óránkat, vagyis a bioritmusunkat. Ezt a folyamatot a stressz, a gyakori utazás és környezetváltozás is negatívan befolyásolhatja.

Mi okozhat alvászavart?

Nyáron sok ember hajlamos a hosszúra nyúlt nappalok miatt jóval később lefeküdni, és ha teheti, akkor később is kelni, ami eltolódást okoz a bioritmusban. Az iskolakezdés és a munkába visszaállás viszont korábbi kelést követel meg, ami megzavarhatja alvásunkat, a szervezetnek időre van szüksége az átálláshoz. Ezt nehezíti az is, hogy míg nyáron a sötétedés az elalvás idejét jelzi, az őszi hónapokban a naplemente korábbra kerül, így a szervezet nehezebben kap jelet a lefekvés idejének közeledtéről. Az átmeneti időszakban gyakoriak lehetnek az alvásproblémák, mint az álmatlanság vagy az éjszakai felébredések éjszaka. Mindezt tetézheti az iskolai, munkahelyi elvárásokkal vagy egyéb kötelezettségekkel kapcsolatban fellépő stressz és szorongás, amely szintén megzavarhatja alvásunkat. Íme, a SomnoCenter Alvászavar Központ szakértőinek tanácsai, hogy ősszel is pihentető legyen az alvásunk! 

Rendszeres alvási időpontok megtartása: Az ősz megérkezésével a napok rövidülnek, és az esték hűvösebbek lesznek. Ilyenkor fontos, hogy megtartsuk azonos alvási és ébredési időpontjainkat minden nap, így segítve szervezetünknek az alvás-ébredés ritmus fenntartását. Az állandó lefekvési, elalvási időpontok hozzájárulnak a jobb alvásminőséghez és a napközbeni fokozott éberséghez.

  1. Megfelelő környezet kialakítása: Az őszi időszakban az éjszakák hűvösebbek lehetnek, így érdemes gondoskodni a kellően meleg és kényelmes alváskörnyezetről. Használjunk könnyű, de meleg takarót, és tartsuk a hálószobát optimális hőmérsékleten, ami általában 18-20 Celsius fok között van.
  2. Nappali fény és friss levegő: Az őszi napok hossza rövidül, így kevésbé érintkezhetünk a természetes nappali fényforrásokkal. Próbáljunk minél több időt tölteni a szabadban, hogy a természetes napfény segítse a testünk biológiai órájának szabályozását. A nappali fénynek való kitettség elősegíti a melatonin, azaz az alváshormon termelésének megfelelő szabályozását.
  3. Rendszeres testmozgás: Az aktív életmód és a testmozgás hozzájárulhat az alvásminőség javulásához. Az őszi hónapokban is folytassuk a rendszeres testmozgást, de ügyeljünk arra, hogy ne közvetlenül lefekvés előtt végezzünk intenzív edzéseket.
  4. Megfelelő étkezési szokások: Az étkezés és az alvás között szoros kapcsolat van. Az őszi hónapokban is figyeljünk arra, hogy lefekvés előtt már csak könnyű, jól emészthető ételeket fogyasszunk. Kerüljük az alkohol és a koffein tartalmú italok fogyasztását az esti órákban, mivel ezek negatívan befolyásolhatják az alvásminőséget.
  5. Stresszkezelés és relaxáció: Az őszi időszak sokszor a visszatérő kötelezettségek és munkahelyi elfoglaltságok időszaka is lehet. Fontos, hogy szánjunk időt a stressz csökkentésére és a relaxációra, például meditációval, mély légzéssel vagy pihentető tevékenységekkel.

Az őszi időszak a természet és az életritmusunk megújulásának ideje, az alvásunknak is alkalmazkodnia kell ezekhez a változásokhoz. A fent említett tanácsok segítségével könnyebben átvészelhetjük az évszakváltást, és megőrizhetjük az optimális alvási szokásokat. Ha pedig olyan változásokat tapasztalunk, mint nehézségek az elalvásban, gyakori ébredések vagy fokozott álmosság napközben, érdemes szakemberhez fordulni. 

Forrás: SomnoCenter Alvászavar Központ


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.