Húsz év után újra elárverezik a magyar Mona Lisa-t

Több mint két évtized után újra aukcióra kerül Gulácsy Lajos kivételes remekműve, a Régi instrumentumon játszó hölgy, amelyet 2002-ben a szakma és a műgyűjtők a magyar Mona Lisa-nak is neveztek. A festmény 2002-ben a Virág Judit Galéria árverésén abszolút magyar leütési rekordot ért el 95 millió forintos eladási árával. A sokáig elveszettnek hitt, majd csodával határos módon előkerült alkotás Gulácsy kevés nagyméretű, megmaradt olajfestményeinek egyike, a magyar festészet remekművei tartozik.

Több mint 20 éve várnak erre a pillanatra a műgyűjtők: ismét megszerezhetővé válik Gulácsy Lajos ikonikus remekműve.

2002-ben hatalmas szenzációt okozott a Régi instrumentumon játszó hölgy című olajkép felbukkanása, hiszen a művészettörténészek úgy tudták, hogy a remekműve a 2. világháborúban megsemmisült. A Virág Judit Galéria bocsátotta aukcióra a festményt, 2002-ben 28 millió forint volt a kikiáltási ára, és hosszúra nyúlt licitharc után az akkori magyar aukciós rekordot jelentő 95 millió forintig kúszott fel az összeg. 2023-ban a festmény 100 millió forintos kikiáltási árról indul a Virág Judit Galéria év végi, klasszikus festményeket felvonultató árverésén december 16-án.

1912 nyarán Gulácsy alföldi körútra indult a festményeivel, a Régi instrumentumon játszó hölgyet valószínűleg ekkor adhatta el. Ezután nyoma veszett a műnek. 1960-ban kezdték el a művészettörténészek keresni a festményt, ám mivel Gulácsy Lajos életművének nagy része elpusztult vagy szétszóródott a 2. világháborúban, joggal gondolhatták, hogy ez a kép is megsemmisült. A festmény végül egy magángyűjteményből került 2002-ben a galériába.

A művészettörténészek szerint ez kép nem portré, hanem a művészet lényegéről – a természet, a zene, a szépség egységéről – tett ihletett vallomás. A művet szimbolikája és a hölgy titokzatos mosolya miatt joggal nevezik a magyar Mona Lisa-nak. Gulácsy fogékonyságot mutatott a zene iránt, egységben látta a hangok és a színek világát. A hárfázó nő alakja antik hangulatot idéz meg, a hölgy egyszerre égi és földi teremtmény, aki a valóság és a művészet között lebeg.

Gulácsy az egyik legkeresettebb magyar festő, a nagyközönség újra felfedezhette a fantasztikus életművét a Magyar Nemzeti Galéria idei kiállításán, ahol többek között ezt a festményt is megtekinthették a látogatók tízezrei.

„Ez egy csodálatos festmény, Gulácsy kevés megmaradt, magángyűjtők számára is megszerezhető nagyméretű olajképeinek egyike. Egy ilyen ritkaságra sokszor évtizedeket kell várni. Büszkék vagyunk arra, hogy ismét a kép életének részeseivé válhatunk. December 16-án a Kongresszusi Központban az eddigi egyik legfontosabb aukciónkra készülünk, hiszen Gulácsy mellett egy kivételes Tihanyi Lajos kép is kalapács alá kerül” - mondta el Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze.

A nagyközönség december 2-tól két héten át ingyenesen megtekintheti Gulácsy Lajos festményét a Virág Judit Galériában az aukció többi darabjával együtt. Többek között látható lesz Tihanyi Lajos budapesti látképe is, amelyet több mint 100 éve nem láthatott a publikum.

Forrás: Virág Judit Galéria


Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.