Ilyen lesz az év a Müpában

A Müpában tavaly több mint 1500 program várta az érdeklődőket, akik nagy számban tértek vissza a pandémia után. Az intézmény az idei évet is a kulturális fenntarthatóságnak szenteli - közölte a Müpa hétfőn az MTI-vel.

"A pandémiával fémjelzett évek után ismét egy a kulturális élet szereplőit komoly próbatételek elé állító időszak végéhez érkeztünk, ám az előadóművészeti színtér újjáéledése nyomán azt kell, hogy mondjam: fantasztikus évet zártunk" - írta Káel Csaba vezérigazgató a 2022-es évről. Hozzátette, a Müpa közönsége nem csupán visszatért az intézménybe, de minden elképzelésüket felülmúló lelkesedéssel vetette bele magát a programok sűrűjébe, nagy múltra visszatekintő Hűségprogramjuk tagjainak száma pedig 2023-ra átlépte a 40 ezret. Káel Csaba felidézte: több mint 1500 program várta az érdeklődőket, beleértve a Müpa által szervezett, országos Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek és az októberi Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál eseményeit is. Megjegyezte azonban, hogy 2023 nehéz évnek ígérkezik, így az idei programot a gazdasági nehézségek figyelembevételével, de a lehetőségek maximális kihasználásával tervezik. "Napjaink körülményei kiemelten fontos pozícióba emelték a fenntarthatóság kérdését, amelynek leggyakrabban csak a környezeti és gazdasági aspektusaival foglalkoznak. Mi a Müpában a fenntarthatóságot is a kultúra felől közelítjük meg, hiszen a tevékenységünk felelősséggel jár, és nagy mértékben hozzájárul ahhoz, hogy milyen társadalmat, milyen értékeket hagyunk a következő nemzedékekre" - fogalmazott Káel Csaba.

Hozzáfűzte: missziónak tekintik a következő kultúraszerető generációk "kinevelését", a tehetségek felkutatását és bemutatását, a zenei ritkaságok és klasszikusok mellett újonnan születő művek műsorra tűzését, általánosságban pedig azt, hogy minél több emberhez juttassák el a kulturális kincseket. A közleményben kitértek arra, hogy a járványidőszak alatt a Müpa programjai élő és felvételről közvetített előadások formájában átkerültek az online térbe. Az újranyitás után az előadások döntő többségét teltház előtt tartják, de az online közvetítések továbbra is fontos helyet foglalnak el a műsorstruktúrában. Regisztrált felhasználók számára elérhető a Médiatár számos tartalma is; saját gyártású podcastek, vodcastek és egyéb videós tartalmak színesítik a kínálatot, a Müpa Stúdiónak köszönhetően pedig évről évre újabb felvételekkel gyarapodik az intézmény archívuma.

A közlemény szerint a Müpa 2022-es évét is nemzetközi csillagok koncertjei fémjelezték: színpadra lépett Daniel és Michael Barenboim, José Cura, Ólafur Arnalds, Jacob Collier, Kristine Opolais, a Kings of Convenience, Kurt Elling és a Redman-Mehldau-McBride-Blade all star formáció is. A Recirquel IMA című premierje mellett több sikerdarabjával, a Budapesti Wagner-napok pedig az emblematikus dupla Ring-ciklus mellett René Pape dalestjével és egy operaritkasággal várta a közönséget. A Bartók Tavasz a művészeti élet meghatározó szereplőit hozta el a BANDALOOP-tól Ramón Vargason, David Fray-on át Arturo Sandovalig. A Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál pedig olyan fellépőket vonultatott fel, mint Plácido Domingo, Víkingur Ólafsson, Ravi Coltrane vagy a Hiatus Kaiyote.

A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar Európai Hidak elnevezésű tematikus fesztiváljának középpontjában tavaly Amszterdam állt, egész napos komolyzenei maratonjuk pedig Richard Strausst ünnepelte. A népzene ünnepe gála ismét megmutatta a hazai folkzene sokszínűséget, míg a nyarat a Hey, June! könnyűzenei fesztivál indította. A Cifra Palota XXL rendezvényei a legkisebbeket szólították meg, folytatódtak a Metropolitan-operaközvetítések, a Régizene Fesztivál pedig hetedszer várta a közönséget. Tavaly 15. alkalommal rendezték meg a régió egyik legjelentősebb zenei tehetségbörzéjét, a Jazz Showcase-t, és a feltörekvő előadók kerültek a középpontba a Rising Stars sorozatban is. A Müpa újévi koncertjén egy Haydn-remekmű, Az évszakok csendült fel Fischer Ádám vezényletével, a hazai jazzélet legendája, László Attila a 70., míg Sir John Eliot Gardiner brit karmester a 80. születésnapja alkalmából adott koncertet. A Bécsi Filharmonikusok Andris Nelsons vezényletével léptek fel, Jonas Kaufmann tenorénekes pedig a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral közös estjén várja hamarosan a közönséget.

Az idén a Müpa nagyszabású koncertekkel tiszteleg a 100 éve született Ligeti György munkássága előtt: a Bartók Tavasz április 6-ai eseményén és májusban is Eötvös Péter vezényletével hallhatók a komponista művei. Lawrence Brownlee és vendégei bel canto áriaestje az operarajongóknak, míg Camille Thurman és a Darrell Green Quartet, valamint Daymé Arocea koncertjei a jazzfanatikusoknak kínálnak majd programot. A Jazz Showcase idén a Fesztivál Színház teréből jelentkezik pályakezdő zenekarokkal és a műfaj befutott előadóival, a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar maratonja pedig a 70 éve elhunyt Szergej Prokofjev életművéből ad keresztmetszetet. Márciusban a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetekre érkeznek a Cseh Filharmonikusok, Eötvös Péter és a Klangforum Wien, Benjamin Appl és a Gabetta Consort, Sara Baras és társulata, az EELS, az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus, valamint Baráti Kristóf és a brit Philharmonia Orchestra. A Budapesti Wagner-napok 2023 kora nyarán is zenés színpadi remekművekkel és élvonalbeli Wagner-énekesekkel várja a klasszikus zene szerelmeseit - áll a közleményben.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.