Ismét a régió legjobb üzleti iskolái között a Corvinus

A világ ezer legjobb üzleti tudományokkal foglalkozó egyeteme és kara vezetőinek szavazatai alapján a Budapesti Corvinus Egyetem harmadik helyezést ért el a 21 országból versengő kelet-európai üzleti iskolák között - közölte az intézmény az MTI-vel pénteken.

Közleményükben azt írták: az Eduniversal 2022. évi világkongresszusának az idén az American University in Cairo School of Business adott otthont, a díjátadót november 1-jén tartották. A Corvinus megosztott harmadik helyezést ért el a Szentpétervári Állami Egyetemmel közösen. A régiós rangsor élén, szintén megosztva, a Prágai Közgazdaságtudományi Egyetem és a Ljubljanai Egyetem áll, a második helyet a Varsói Közgazdaságtudományi Egyetem szerezte meg. A Budapesti Corvinus Egyetem részéről Fehér Péter, a nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetője vette át az elismerést. A közlemény idézte Fehér Pétert, aki úgy fogalmazott, a rangos díj azt mutatja, hogy jó úton járnak az egyetem stratégiai céljának eléréséhez: ahhoz, hogy 2030-ra Közép-Európa vezető felsőoktatási intézménye legyen a Corvinus a gazdaság- és társadalomtudományok területén.

"Külön örömmel tölt el, hogy a versenytársaink szavazatait tükrözi a rangsor, és elismerik erőfeszítéseinket, oktatási, kutatási eredményeinket" - fogalmazott. A párizsi központú Eduniversal üzleti felsőoktatási rangsorok készítésével és üzleti képzést nyújtó felsőoktatási intézmények értékelésével foglalkozó rangos nemzetközi ügynökség, amely 15 éve ad ki rangsorokat, a több mint 150 országot vizsgálva a világ kilenc régiójában, köztük az ezer iskolát 21 országból magába foglaló kelet-európai csoportban. A rangsor a csoportot alkotó intézmények rektorainak és dékánjainak szavazatai alapján készül, akik arra a kérdésre válaszolnak, melyik egyetemet ajánlanák a diákjainak, ha azok az egyetemükön kívül a régióban szeretnének tanulni. A Budapesti Corvinus Egyetem Magyarország vezető egyeteme a gazdasági és társadalomtudományi képzések területén. Az alapítványi fenntartású, megújuló Corvinus Egyetemen jelenleg csaknem 12 000 hallgató tanul, köztük 2000-en külföldi diákok - írták a közleményben.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.