Jövő szombaton Balaton-átúszás

Jövő szombaton 40. alkalommal rendezik meg Magyarország egyik legismertebb tömegsportrendezvényét, a Lidl Balaton-átúszást, amelyre jó idő esetén közel tízezer résztvevőt várnak a szervezők.

Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter hangsúlyozta: a Balaton olyan közösségképző erő, amely szezonálisan összeköti az embereket, a tó átúszása pedig egy olyan esemény, amely sok magyar család naptárában szerepel. Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős államtitkár kiemelte, a Balaton-átúszás egyedülálló esemény, mert ekkora tavat, egyszerre ennyien és ilyen szervezetten sehol máshol nem úsznak át a világon. Hozzátette: a versenyzők biztosítása olyan magas színvonalú, amelyre büszkék lehetnek, mert bárhol megállná a helyét a világban.

Máth István versenyigazgató elmondta, hogy a klasszikus táv ezúttal is 5,2 kilométer, a rajt szokásosan a révfülöpi labdarúgópályán lesz 8 órától 12.30-ig, míg a cél a balatonboglári Platán-strand, ahová legkésőbb 15.30-ig meg kell érkezni. A 2,6 kilométeres féltáv Balatonboglárról rajtol, az útvonal első felét az átúszás úszófolyosója mellett kialakított sávban kell megtenni, majd 1,3 kilométer után balra kanyarodva az átúszás mezőnyével együtt haladva lehet célba érkezni. Ezen kívül a tavalyi évhez hasonlóan a távot SUP-pal is lehet teljesíteni. A versenyigazgató tájékoztatása szerint az előnevezések száma 7500, ezért jó idő esetén a résztvevők száma megközelítheti a tízezer főt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Balaton-átúszásra csak a felkészült úszók nevezzenek, majd emlékeztetett rá, hogy az 1979-ben kezdődött versenysorozat keretében összesen több mint 207 ezren teljesítették már a távot. Így összességében egymillió fölött van a megtett kilométerek száma.

Eleki Zoltán ezredes elárulta, hogy az Úszó Erőd tagjai - a Magyar Honvédség katonái és a honvédség dolgozói - ezúttal közel 300 fővel képviseltetik magukat az eseményen, míg az elmúlt években már összesen 6000 katona úszta át a Balatont. A honvédség ezen kívül húsz éve már a szervezési és logisztikai biztosítási munkákból is kiveszi a részét.

Tőzsér Judit, a már hatodszor névadó szponzor vállalati kommunikációs cégvezetője elmondta, a Lidl kommunikációjának az egyik legfontosabb pillére az egészséges életmód és táplálkozás népszerűsítése. Véleménye szerint a Balaton-átúszás egy remek lehetőség mindenki számára, hogy egy életre szóló élményben legyen része. Hozzáfűzte: olyan szórakoztató programokkal készülnek, amelyek összekapcsolják a táplálkozást, az egészéget és a sportot, játékos és edukatív formában hívják fel a figyelmet ezek jelentőségére. Felidézték azt is, hogy az első lejegyzett Balaton-átúszás Szekrényessy Kálmán sportlap-alapító nevéhez fűződik, aki 142 éve 6 óra 40 perc alatt tette meg a Siófok és Balatonfüred közötti 14 kilométeres távot.

Forrás: MTI


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.