Kampány indul a hazai síterepek népszerűsítésére

Síeljünk itthon! címmel indít kampányt az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ a Chernel István Sí- és Turisztikai Klaszter szakmai támogatásával, jelentette be Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos az eplényi Síarénában.

Évente több mint 500 ezer magyar síel az ország határain belül és kívül. A kampány kiemelt célja a hazai síterepek népszerűsítése, hogy minél több ember értesüljön az itthoni sípályák nyújtotta lehetőségekről, fejlesztésekről. A síterepek szolgáltatási színvonalának fejlesztése érdekében 2019 végén 227 millió forint támogatást nyújtott a kormány. A támogatások 5 hazai síterepet érintenek. Megújul a Nagy-Hideg-hegyi turistaház, a pécsi Síház, a Vasas Síház, a bánkúti síház. Eplényben új sífelvonó épült, Bánkúton új pályakarbantartó gépet (ratrakot) szereztek be.

A Síeljünk itthon! kampányt elemeit Révész Máriusz mutatta be. A kampány az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ összefüggő kampánysorozatának első eleme, melyek az év során jármódonként indulnak. Így tavasszal startol a Túrázzunk itthon! és a Bringázzunk itthon! kampány, illetve a nyár elején becsatlakozik az Evezzünk itthon! kampány is. A kampányokat az Aktív Magyarország brand fogja át, amelynek a hosszú távú célja, hogy összegyűjtse a hazai aktív turisztikai kínálatot.

A Chernel István Sí- és Turisztikai Klaszter elnöke Fehér Gyula elmondta, hogy a hazai sípályák üzemeltetői és a műanyagpályás síiskolák vezetői egyetértenek abban, hogy a sísport hazai népszerűsítése fontos cél, elsősorban a jövő generáció szeszempontjából. Felhívta a figyelmet a hazai sípályák különböző speciális előnyeire. A hazai sípályákon való sízés melletti egyik legfontosabb érv a könnyebb megközelíthetőség. Ennek köszönhetően az ökológiai lábnyom is jelentősen csökkenthető, hiszen jóval kisebb távolságot kell autózni, szemben azzal, amikor külföldre utazunk. A hazai sípályák az alacsonyabb sebesség miatt biztonságosabbak. Ez a szempont különösen fontos a családosok számára, hiszen a kisgyermekek védtelenebbek. A sípályák jóval könnyebben hóágyúzhatók, hiszen minden hazai pálya füves, szemben a külföldi sípályákkal, melyek általában köves, sziklás altalajjal rendelkeznek.

Az idei tél is szemléletesen bizonyította, hogy sokszor – például itt Eplényben is – rengeteg havat tudtak gyártani ezekben az időszakokban, így a természetes hó hiánya nem jelent gondot. A klaszter szervezésében január 24-én éjszaka Eplényből két teherautónyi mesterséges hó kerül a Balaton partjára, Alsóörsre. Másnap, január 25-én, szombaton egy kb. 100 méter hosszú sífutópályán díjtalanul kipróbálhatják a gyermekek a sífutást. Mintegy 20 pár sífelszerelés áll rendelkezésre a helyszínre látogató családoknak. A most debütáló rendezvény elnevezése: Al-SÍ-örs Alsóörsön lesz.

Az eplányi sípálya nem csak télen, hanem nyáron is várja a látogatókat. A nyári látogatószám folyamatosan növekszik, a kétüléses felvonó nyáron libegőként funkcionál. A 2019-es a nyári növekedés is szemmel látható, tavaly 35811 ember látogatott el, ami az előző évhez képest 48%-os növekedés. A jövőben szeretnék tovább növelni a nyári látogatottságot, a tervek közt szerepel egy olyan vízicsúszda építése, amivel az ideérkezők a völgybe csúsznának le. Ez lenne a világ legnagyobb vízicsúszdája.

Forrás: Turizmus Online


Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.