Magyar EP-képviselő javaslata alapján ismerheti meg az EU a kínai turistákat

A turizmus szinte az egyetlen olyan ágazat, amely a válság alatt és azt követően is Európa-szerte jól teljesít, ezzel is hozzájárulva az adott országok nemzetgazdasági teljesítményéhez. Az uniós polgárok kétharmada az EU-tagállamok valamelyikében tölti el szabadságát, a világturizmusból származó bevételek mintegy ötven százaléka az unió piacán képződik. A turizmus kiemelt szerepet játszik az Európai Unió és a világ gazdaságában: egyes mérések szerint a világ GDP-jének kilenc, az európai közösség GDP-jének pedig öt százalékát ez a szektor termeli meg. A felmérések szerint közel húszmillió európai munkahelyet biztosít a turizmus, az európai tagállamok foglalkoztatási rátájának négy százalékát. Éppen ezért a turisztikai szektor több figyelmet igényel. Ujhelyi István (európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament közlekedési és turizmus bizottságának alelnöke és az MSZP alelnöke) közleménye.

Az Európai Uniónak régóta nincs egyértelmű és egységes turizmuspolitikája, az európai intézményrendszer a turisztikai szempontokat eddig nem vagy csak részlegesen és nem közvetlenül tartotta szem előtt. 2015-től ez markánsan meg fog változni, új vágányra helyezzük a turizmus ügyét Európában.

Az Európai Parlament közlekedési és turizmus bizottságának alelnökeként kezdeményezője voltam a turizmusfejlesztéssel és a kulturális örökség kérdéseivel foglalkozó intergroup megalakításának (ilyen testület az előző ciklusban nem működött), amely a jövőben az ágazat ügyeinek politikai motorja lesz. Irányítója leszek a turisztikával foglalkozó szakpolitikusokat tömörítő „Tourism Task Force” munkacsoportnak is, amely célzott programok kidolgozásával segíti majd a szektor fejlődését.

A World Bridge projektről

Ujhelyi előterjesztése a nemzetközi turistaforgalom azon kihívásaira keres megoldásokat, amelyek abból fakadnak, hogy a turizmus ágazata Európában még nem készült fel eléggé a BRIC-országokból (Brazíliából, Oroszországból, Indiából és Kínából) érkező – és az utóbbi években ugrásszerűen megnövekedett – turistaforgalomra – írja a galamuscsoport.hu.

A World Bridge projekt keretein belül összesítik és rendszerezik a már meglévő szakmai tapasztalatokat, megszüntetik az uniós intézmények közötti párhuzamosságokat, lehetővé teszik a párbeszédet, segítik az európai és a kínai utazásszervezők közötti együttműködést, illetve a közösségi, internetalapú technológiák használatát.

Az Európai Bizottság legmagasabb minősítésével és az Európai Parlament támogatásával 2015-ben elindul az általam kezdeményezett „World Bridge” turisztikai pilot-projekt is. A program, amelyhez 750.000 euró keretösszeget rendeltek, a kínai turisták igényeinek jobb európai megértését szolgálja. Szintén a következő évben indítjuk a „Tourism on the S.P.O.T.”-programot (S.P.O.T.: Special Partnership Of Tourism), amely egy speciális együttműködési forma az európai intézményrendszer és a turisztikai szektor között. Ennek köszönhetően a következő hónapokban közvetlenebb és hatékonyabb kapcsolatot építünk ki az ágazat és az Európai Bizottság, illetve a Parlament között, amelynek eredményeként pedig közös megoldási javaslatokat teszünk majd az asztalra: például minél több új, fenntartható munkahely létrehozására az ágazatban, amely segítheti az ifjúsági munkanélküliség felszámolását. Európai politikusként természetesen célom, hogy Magyarország turizmusát kiemelten segítsem: támogatva a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést a hazai ágazatban.

Szorgalmazom, hogy a magyar kormány is ismerje fel a turizmusban rejlő lehetőségeket és támogassa kiemelten a szektort! Sajnálatos, hogy az Orbán-kabinet a jövő évi költségvetésben mindössze 4,9 milliárd forintot különített el a turisztikai célelőirányzatban. Ez a keret még az első Orbán-kormány idején is ennek az ötszöröse volt. Az európai statisztikák szerint 2008-ban Magyarországon még a GDP 0,3 százalékát fordítottuk a turizmusra, de még 2009-ben és 2010-ben is elérte ez az összeg a GDP 0,2 százalékát. A 2010-es kormányváltás óta azonban már alig haladja meg a 0,1 százalékot.

Európai parlamenti szakpolitikusként segítő kezemet nyújtom a hazai, turisztikai ágazat szereplőinek. Ha a Fidesz valóban Magyarország és a magyar emberek érdekeit nézi, akkor a jelenleg kormányon lévő döntéshozók is több figyelmet és forrást biztosítanak a turisztikai szektornak. Európa a turizmus felé fordul a következő években, ha az Orbán-kormány ennek ellenkezőjét teszi, akkor nem érti a jelenkor és a gazdasági racionalitás üzenetét.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.