Megnyílt a kecskeméti városháza látogatóközpontja és új várostörténeti kiállítása

A Kecskeméti Városháza komplex műemléki felújítását követően megnyílt a Városháza Látogatóközpont, és benne a „Kecskemét, hirös város” – várostörténet a középkortól napjainkig című kiállítás. (x)

A Lechner Ödön–Pártos Gyula-féle szecessziós városháza felújítása, és benne az interaktív kiállítás létrehozása révén Kecskemét városában is létrejött egy olyan ikonikus turisztikai vonzerő, amely miatt önmagában is érdemes felkeresniük az alföldi várost a turistáknak. A városháza felépítésére 1893 és 1895 között került sor, a dísztermet 1897-ben fejezték be.

Az új funkciókkal egy új típusú, 21. századi városháza-használat valósult meg Magyarországon, ennek bevezetésével fontos cél volt új, egyedi élményt nyújtó turisztikai attrakció létrehozása, a város eddig kihasználatlan lehetőségeinek a feltárása és fejlesztése.

A kiállítás kurátora a kecskeméti Virág Zsolt művészettörténész, a Magyar Kastélyprogram Nkft. igazgatója volt, aki eddig mintegy 110 műemlék – kastélyok, kúriák, várak, apátságok – felújításában, és számos kiállítás létrehozásában vett részt.

„Kecskemét, hirös város” – várostörténet a középkortól napjainkig című kiállítás egy modern, 21. századi, élményalapú látványelemekkel, fényekkel, hangokkal és illatokkal gazdagított, multimédiás tartalmakkal is rendelkező, interaktív kiállítás, amely 9 termen keresztül vezeti végig a látogatókat a város fordulatos történetén.

A kiállítás mélyfúrást végez Kecskemét majd évezredes múltjában, mintegy 310 különböző témát tömören feldolgozva, amelyek mozaikszerűen összeállva a látogató elé tárják a város múltjának rétegeit. A levéltári kutatásokon alapuló témák az érdekességek mentén építkezve, közérthető módon, a Z és az alfa generáció által is jól dekódolható formában kerülnek bemutatásra. A kiállítást számos, eddig csak szakmai tanulmányokban megtalálható oklevél reprodukciója, metszetek, archív képek, valamint az ismeretátadás egyik legkorszerűbb formáját követve, infografikák illusztrálják.

A különleges atmoszférájú kiállítás egy térbeli olvasókönyvnek is tekinthető, megtalálhatóak benne a városhoz kapcsolódó közismert témák, mint Mikszáth Kálmán Beszélő köntöse egy két és fél méteres hímzett köntösbe épített hangbúrában elmesélve, Kodály Zoltán élete és életműve, vagy a Pannónia Filmstúdió (Kecskemétfilm Kft.) mindenki által ismert rajzfilmjei, Mátyás király mondái, vagy a Magyar népmesék-sorozat.

 

Emellett nagyon sok olyan téma kerül bemutatásra, amely eddig ismeretlen oldaláról mutatja be a várost, rávilágít történelmi összefüggésekre, és meglepő tényekre is. Ilyen például a Kezdetek teremben (13–15. század) a város ma is álló középkori épületeinek, a későbbi ferences templomnak és rendháznak vagy Szent Miklósnak, Kecskemét védőszentjének, legendáinak a bemutatása.

A tornyok városa teremben (16–18. század) a kecskeméti céhlevél installáció, amely által felidézhető, hogy hogyan nézett ki Kecskemét a barokk korban, vagy a török–magyar virágmotívum játék a „Beszélő köntös” hímzéseihez kapcsolódva, ahol a rejtett díszítőelemek csak akkor fedezhetők fel, ha a falra rögzített UV-lámpával rávilágítunk a falra.

Az Aranykor teremben (19. század – 20. század eleje) a város mai arculatát kialakító polgármesterek „bemutatják” korszakos jelentőségű tevékenységüket: Lestár Pétert Sirkó László, Kada Eleket Pál Attila kecskeméti színművészek személyesítik meg „beszélő kép” keretében. A városháza és Kecskemét szecessziós építészete teremben a számos feldolgozott téma közül például a városháza és díszterme freskói, szekkói, díszítőfestése, bútorzata és műtárgyai forgatható 3D-gömbpanorámán és szoftver tartalommal kerülnek bemutatásra, és itt látható Magyarország második legnagyobb épületmakettje is.

A Kecskemét és a művészetek teremben a nagyközönség által kevéssé ismert Kecskeméti Művésztelep jelentősége, vagy a kecskeméti Katona József Bánk bánja öt kulcsjelenetének hologramos (holoscreen) vetítésű bemutatása emelendő ki a Fellner és Helmer-féle kecskeméti Katona József Színház makettjének interaktív forgószínpadára vetítve.

A városban megkerülhetetlen Kodály Zoltán életművének az ismertetése, a Kecskemét jelenét bemutató utolsó, 21. századi teremben pedig a kecskeméti katonai repülőtér és a Kecskeméti Nemzetközi Repülőnapok bemutatása látható látványos földi és légi felvételekkel, unikális vadászrepülő-makettekkel, a kecskeméti sportsikerek ismertetése – többek között a legfrissebb, a 2022/23-as szezonban történelmi ezüst érmet szerzett NBI-es csapat góljaival – és egy a településen gyártott Mercedes-Benz A-osztályos autóban ülve – mintegy szimulátorként – az 1935-ös Kecskemét újjáalkotott 3 dimenziós modelljét lehet bejárni.

Kiemelten fontos volt az életmód bemutatása is, hogy hogyan teltek az egyes századokban a város minden rendű és rangú polgárainak, lakóinak a hétköznapjai és ünnepei.

A látogatóközpontban és a kiállításban sor kerül programcsomagok kialakítására, így esküvői fotós, céges csapatépítő tematikák és különleges tárlatvezetések különleges időpontokban történő megszervezésére.

A látogatóközpontból indul a városházát bemutató vezetett történeti-művészettörténeti séta útvonala is a turisták számára, amely a szecessziós műemlék előcsarnokán, díszlépcsőházán halad végig, és a különleges dísztermet is részletesen bemutatja a Székely Bertalan-képeivel, a terem díszítőmotívumaival és a műtörténeti értékű berendezési tárgyaival együtt.

A látogatóközpont galériáján, a kiállítás felett kialakításra került egy önálló várostörténeti múzeumpedagógiai foglalkoztató terem is, mind az óvodások, mind az alsó-, mind a felsőtagozatos iskolások számára.

Fontos, hogy létrejött egy olyan tér, ahol a turistáknak és a kecskemétieknek is lehetősége nyílik a város izgalmas történetét az érdekességek mentén megismerni. A látogatóközpont szolgáltatásait a városháza épületének a Nagytemplom felőli oldalán jelenleg kialakítás alatt lévő Lechner Kávéház egészíti majd ki, amelyben egyedi, kecskeméti különlegességek is megtalálhatóak lesznek. (x)


Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.