Modern vívmányok a tüdőrák elleni küzdelemben

Európai szintű csúcstartók vagyunk a tüdőrákban való megbetegedésekben, és sajnos halálozásokban is. Ezen szeretnének változtatni a kutatók és az orvosok, a sokak által rettegett mesterséges intelligencia “bevetésével”. De miben is úttörő az új eljárás, és kiket veszélyeztet a leginkább a tüdőrák?  

Észreveszi, amit az emberi szem már nem tudna

A Nemzeti Rákregiszter 2017-es adatai szerint 5.524 nőnél és 7.384 férfinél regisztráltak abban az évben hörgő- és tüdőrákot. A megbetegedések kiszűrhetőek volnának az Affidea Magyarországnál is elvégezhető CT-vizsgálat segítségével, és az azt támogató mesterséges intelligenciával. A sokak által veszélyesnek, sci-fi-be illően “gonosznak” bélyegzett szoftver ugyanis képes felismerni a rendkívül apró, tumorgyanús elváltozásokat is. A hatásköre tehát ott kezdődik, ahol az emberi szemé véget ér.

Hogyan működik a program tulajdonképpen, és kiknek hasznos a mellkas CT-vizsgálat?

A tüdőről készült képeken a szoftver előre bejelöli a 3-4 milliméteres tumorokat, vagy a gyanús, tumorszerű elváltozásokat. Ezután azok jellemzőit, térfogatát kiértékeli úgy, hogy az esetleges előzményekkel is összeveti őket. Fáradhatatlanul, hatékonyan támogatja a tüdőfelvételt leletező radiológusok munkáját - így megmenthetővé téve még több beteg életét. 

Korai stádiumban felismerve a tüdőrák nagyon jó esélyekkel gyógyítható. Sőt, sokan, akiket ezzel diagnosztizálnak, végül nem is a betegségbe halnak bele. Ám az 50 évnél idősebbeknek, a legalább 15 évig dohányzóknak főleg fontos, hogy évente eljárjanak tüdőrák szűrésre. 

Az alacsony sugárterhelésű mellkas CT-vizsgálatok 6-8-szor kisebb sugárterhelést vonnak maguk után, mint egy “klasszikus” klinikai CT. A tüdőről adott képük pedig kimagasló minőségű. A mesterséges intelligenciát is igénybe véve pedig rendkívül jól értelmezhetőek akár a pár milliméternyi elváltozások is a felvételeken.

A gyors felfedezés életet menthet

A hatékony terápia megkezdéséért muszáj még akkor észrevenni a daganatot, amikor az nem okoz tünetet. Az alacsony sugárterhelésű mellkas CT-vizsgálatok nemcsak ezt segítik elő, de fájdalommentesek is. Azonban, mint minden körültekintést igénylő vizsgálatnál, itt is csak szakértőkre érdemes bíznunk magunkat. 

Az Affidea Magyarország egyik kiemelt szakterülete a képalkotó diagnosztika. Több mint 30 éves működése alatt számos tapasztalatot szerzett szakemberekkel, és korszerű eszközparkkal várják pácienseiket. 

Színvonalas működésüket semmi sem mutatja jobban az Egészségügyi Szakorvosok Európai Uniójának akkreditációjánál és az Európai Radiológus Társaság ötcsillagos dózistudatos elismerésénél. Mindezek mellett elnyerték LaingBuisson Díjat és a Health Investors Award - az “Év diagnosztikai szolgáltatója” díját is 2022-ben.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.