Nagy, közös csobbanást szervez a WWF

Több mint egy évtizedes hagyomány egy nagy, közös csobbanással ünnepelni az európai folyókat és vizesélőhelyeket. Idén a WWF szervezésében Magyarország ismét csatlakozik a kihíváshoz, és az ország településeit ugrásra szólítja július 9-én, délután 3 órakor. A WWF Magyarország központi eseménye Tiszalökön lesz, a PET Kupa hajóinak beérkezése után.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A Nagy Ugrás az ember és a természetes környezet közötti harmónia újraélesztésének európai kezdeményezése. Európa szerte több mint 500 helyszínen százezrek ugranak egyszerre a folyók, tavak vizébe, hogy így hívják fel a figyelmet éltető vizeinkre.

Az első hivatalosan meghirdetett Nagy Ugráson (Big Jump Europe) 2005-ben több mint 250.000 embert sikerült mozgósítani, akik 22 ország 31 folyójába ugrottak egyazon időpontban. A WWF a tavalyihoz hasonlóan idén ismét felhívást tett közzé Magyarország települései és közösségei számára, hogy rendezzék meg a saját Nagy Ugrásukat 2017. július 9-én.

A résztvevő települések vagy közösségek között verseny indul, hogy kiderüljön, a Nagy Ugrás hol veti a legnagyobb hullámot. Azok a települések, amelyek nem közvetlenül vízparton fekszenek, társulhatnak másokkal egy nagy, közös csobbanásra.

A WWF Magyarország idén Tiszalökön rendezi meg a saját Nagy Ugrását. A helyszínválasztás nem véletlen: ebben az évben július 1-jétől 9-ig tart, és ezen a településen ér véget a PET Kupa, mely során a versenyzők olyan úszóalkalmatosságokkal csorognak le a Tisza egy szakaszán, amelyeket a folyó vizéből és környékéről összegyűjtött PET palackokból építenek. A PET hajók kalózai menet közben több tonna hulladéktól tisztítják meg a folyót. Idén a WWF Magyarország csapata is beáll PET kalóznak, vagyis saját csónakkal – a Vízipandával – indul a megmérettetésen, a tiszalöki kikötés után pedig a helyiekkel és a strandra látogatókkal közösen ugrik a vízbe délután 3 órakor.

Emellett Tiszalökön a Bölcs Baglyok Szögi Lajos Közhasznú Alapítvány aktívan tevékenykedik a környezet- és természetvédelemért, valamint fő céljának tekinti a környezeti és a fenntartható fejlődésre való nevelést, illetve számtalan vizes élőhelyen végez kutató- és oktatómunkát, mint például a tiszalöki Kis-Tisza Ökocentrum és Természetvédelmi Tanösvény területén, amely akár meg is tekinthető az esemény napján.

A Nagy Ugrás tiszalöki programjai már délelőtt 11 órakor elkezdődnek a strandon, az érdeklődőket többek között strandfociversennyel és interaktív, vizeinkkel kapcsolatos óriás társasjátékkal, az ugrás előtt pedig vízipisztolyos „bemelegítéssel” várjuk. A WWF Magyarország 25. évfordulója alkalmából ráadásul a résztvevők 25% kedvezményt kapnak a strand mellett található Feketeszakáll Kalandpark belépőjének árából, sőt, még lemosható pandatetoválással is kedveskedünk nekik.

Bárki csatlakozhat az idei Nagy Ugráshoz, további információ a felhívásban.


Új alelnök a MaReSz vezetésében

Új alelnök a MaReSz vezetésében 

Beválasztották Tatár Györgyöt az elnökségbe.
Óvatosan most az utakon!

Óvatosan most az utakon! 

Megkezdődött az őzek násza, ezért fokozott figyelemre van szükség az utakon.
Énekes rigótól az árvalányhajig: íme 2026 természeti címeinek győztesei

Énekes rigótól az árvalányhajig: íme 2026 természeti címeinek győztesei 

Az „Év faja” típusú kezdeményezések elsődleges célja nem egyszerű népszerűségi verseny, hanem tudatformálás: minden választott faj vagy élőhely egy-egy természetvédelmi problémát vagy élőhelytípust is képvisel.
Sztárok, koncertek, kulturális programok a Balatonnál

Sztárok, koncertek, kulturális programok a Balatonnál 

A kezdeményezés célja, hogy bemutassa, amiért érdemes nyáron a Balatonhoz látogatni.
Veszélyben az Erzsébet-kilátó

Veszélyben az Erzsébet-kilátó 

A kilátót egy már száz éve fennálló statikai hiba miatt februárban lezárták, azóta nem látogatható.
Dobogós helyen a gemenci erdei vasút

Dobogós helyen a gemenci erdei vasút 

A 2026 tavaszán 5554 fő részvételével készült online felmérés szerint a Gemenci Állami Erdei Vasút a harmadik kedvenc kisvasút hazánkban.
Kéklámpás járművek találkozója a repülőmúzeumban

Kéklámpás járművek találkozója a repülőmúzeumban 

Számtalan eszközt próbálhatnak ki a látogatók.
Elmarad a hétvégi Balaton-átúszás!

Elmarad a hétvégi Balaton-átúszás! 

Új időpontban tartják a tömegsportrendezvényt.
Visszakerült a helyére a Városháza megújult óratornya

Visszakerült a helyére a Városháza megújult óratornya 

Az óratorony egy 56 éves időkapszulát is rejtett.
Baglyok minden mennyiségben: már szavazhat az év madarára

Baglyok minden mennyiségben: már szavazhat az év madarára 

A szavazatokat július 31. éjfélig várják a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) honlapján.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.