hirdetés
hirdetés

Nehéz lesz a következő két év a rendezvénypiacon

A szektor teljesítménye 2022-2023-ra állhat vissza a válság előtti szintre – mondta a Világgazdaságnak Ganczer Gábor, a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetségének (Maresz) elnöke.

hirdetés

A koronavírus-járványt követően a szigorúbb előírások drágítani fogják a rendezvények megszervezését, a piac szereplőinek ezekre a pluszköltségekre a szakember szerint úgy kell tekinteniük, mint olyan befektetésekre, amelyek nélkül nem tudna talpra állni a szektor. Ganczer Gábor, aki a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója is, elmondta: a teljes ágazat (beleértve a partnerszolgáltatásokat, mint a hangtechnika, világítás, standépítés, catering stb.) 600 milliárd forintot közelítő idei kiesését az magyarázza, hogy a veszélyhelyzet márciusi kihirdetésekor azonnal leállt a rendezvényszervezés, a korlátozások pedig e területen maradnak a legtovább érvényben.

A Maresz elnökének értelmezése szerint az a kormányzati könnyítés, amely júniustól engedélyezi a kétszáz fős esküvők megtartását, logikusan vonatkozhat más, hasonló létszámú rendezvényekre is. Ha ez helytálló, akkor elindulhatnak a tréningek, kisebb szemináriumok, csapatépítők, amelyek sok cégnek adnak munkát. A rendezvényszervezés mintegy százezer embert foglalkoztat, és bár az elbocsátások, cégbedőlések megkezdődtek, ezek egyelőre nem tömegesek – írta a Világgazdaság.

(forrás: 24.hu)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai