Osztályozták a balatoni strandokat

A vendégek többnyire elégedettek a balatoni strandokkal a Balatontipp.hu frissen zárult felmérése szerint, például javult a szolgáltatások ár-érték arányának megítélése, kifogások érték viszont az idén is a mosdókat és az illemhelyeket, illetve a parkolási lehetőségeket.

Győrffy Árpád, a balatoni strandokról információkat közlő honlap szerkesztője az MTI-nek elmondta, ebben az szezonban hatodik alkalommal hirdették meg strandértékelő programjukat. Az értékelésbe bekapcsolódó több mint 3 ezer fürdőző az iskolai osztályzatok szerint minősítette a strandokat, illetve szolgáltatásaikat, az eredmények visszaigazolta az elmúlt évek fejlesztéseit.



Bővülő játék- és sportlehetőségek

A strandok a korábbiaknál jobb, 4,7-es átlagjegyet kaptak, részben a játéklehetőségek fejlesztése miatt. Javult a sportolási lehetőségek megítélése is, amelyhez hasonlóan nagyon jó minősítést, 4,6-os osztályzatot kapott a parti részek gondozottsága.
A leggyengébb átlagjegyet (4,4) a mosdók és az illemhelyek kapták, illetve a parkolási lehetőségek.

A mintegy száz nyilvánosan működő balatoni strandból összesen 58-at osztályoztak a fürdőzők.

Az első helyen, 4,7-es átlagosztályzatot kapva, az alsóörsi és a balatongyöröki községi strand, a balatonfüredi Kisfaludy strand és a gyenesdiási Játékstrand végzett.
A balatoni strandok átlagos megítélése, a múlt évihez hasonlóan, 4,5-es átlagjegyet kapott.

Forrás: MTI


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.