Paloznaki tekergő – bringás vendégeket várnak a faluba

Kedvezményes díjú kerékpárkölcsönzővel, a Balaton-felvidék keleti részét behálózó túrajavaslatokkal, a kirándulásba épített munkabemutatót tartó őstermelőkkel, kézművesekkel, művészekkel, kedvezményt adó vendéglátóhelyekkel, élményparkokkal, kiállítóhelyekkel és más szolgáltatókkal csábítják a vendégeket Paloznakra.

Klasszis TopDesign 2026

Jelentkezzen Magyarország egyetlen nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyére!

Határidő: 2026. szeptember 30.
Korlátozott ideig kedvezményes nevezési díjjal!

Részletek és jelentkezés >>

A hétvégén túranappal és sajtótájékoztatóval indították el a legvirágosabb magyar falu címet és európai díjat is szerző Paloznak kerékpáros projektjét, a Paloznaki tekergő programot. Mint Czeglédy Ákos polgármester elmondta, a hivatalosan Két keréken a Balaton-felvidéken című projekt a Szelíd térségfejlesztési modellek a gyakorlatban 2016 – helyi gazdaságfejlesztést célzó szemléletformáló programsorozat keretében valósult meg, amit a Tokaj-Hegyalja történelmi borvidéken és a Balaton Kiemelt Üdülőkörzetben működő helyi szervezetek támogatására hirdettek meg. A költségekhez a pályázatot kiíró Hermann Ottó Intézet a maximális hatmillió forint támogatást biztosította, az önkormányzat önerőként másfél millió forinttal járult hozzá.

A projekt tervezői abból indultak ki, hogy a magát a családosok üdülőfalujaként meghatározó Paloznakon megfelelő lehetőséget biztosítsanak a megszálló vendégeknek a kerékpárkölcsönzésre. A másik céljuk az volt, hogy a biciklivel túrázó vendégeknek, a paloznaki tekergőknek a lehető legbiztonságosabb, ugyanakkor komoly kihívásokat keresők igényeinek is megfelelő tartalmas túrákat tudjanak javasolni a térségben. Fontos szempont volt az is, hogy a környéken dolgozó őstermelőket, kézműveseket, népművészeket, népi iparművészeket, borászokat, vendéglátó- és kiállítóhelyeket is bekapcsolják a programba, mert ezzel segítik a működésüket, miközben új élményeket biztosítanak a vendégeknek.

A pénz nagyobb részét kerékpárok, kerékpáros kiegészítők, biztonsági felszerelések, szerszámok vásárlására fordították. Ebből alakították ki, rendezték be a falu közepén lévő önkormányzati vendégházban a kerékpártároló helyiséget is a kölcsönzéshez.

A kerékpárokat bárki bérelheti, de a Paloznakon megszálló vendégek ötven százalék kedvezményt kapnak a kölcsönzési díjból. Ha egy napi túra során legalább öt javasolt állomáshelyet igazoltan felkeresnek, akkor ennek a díjnak a felét is elengedik nekik.

Czeglédy Ákos szerint ezzel közvetlenül is segíteni tudnak a helyi szállásadóknak, mert azok kedvezményes áron kínálhatnak plusz szolgáltatást a vendégeiknek a kellemes élményeket biztosító túrákhoz.

A projekt keretében több mint egymillió forintból továbbfejlesztették a falu déli kapujában a múlt nyár elején elkészült biciklis pihenőt, amit többek között napelemes világítással és telefontöltővel szereltek fel.

A pénz fennmaradó részéből a Balatontipp.hu oldallal együttműködve túraútvonalakat dolgoztak ki, s azok leírását mind nyomtatott formában, mind az interneten elérhetővé tették a www.paloznakitekergo.balatontipp.hu címen.

A projekt keretében kidolgozott hét túraútvonal Paloznak központtal egy ötven kilométer nagyságú területet fog át a Balaton-felvidék keleti részén. A kirándulások során a biciklisek közel ötven "paloznaki tekergő partnert" kereshetnek fel. Közülük az őstermelők, kézműves vagy művészeti munkát folytatók többnyire ingyenes gazdaság-, műhely- és műteremlátogatásra fogadják a Paloznakon megszálló biciklis vendégeket. Így akár szövéssel, csipkeveréssel, hímzéssel, gyöngyfűzéssel, citera- és kerámiakészítéssel, tökmagolaj-sajtolással, képzőművészek munkájával is megismerkedhetnek a kerékpáros túrák során. Az érintett kiállítóhelyek, élményparkok, borászatok, vendéglátóhelyek többsége pedig kedvezményt kínál a tekergőknek a szolgáltatásuk árából.

A túrák hossza 20 és 50 kilométer között változik. A kirándulások a balatoni bicikliút térségen áthaladó szakasza mellett kisebb forgalmú közutakon, mezőgazdasági és erdei utakon haladnak. A tervezést a különböző minőségű és nehézségű szakaszok szöveges és fotós bemutatása, valamint a várható emelkedőket és lejtőket bemutató szintrajzok segítik.

A mobilinternettel rendelkező okostelefonokon méteres pontossággal lehet követni az útvonalakat, és a kiválasztott megállóhelyekről is megfelelő információkat kapnak a túrázók. A mobilnetet nem használók az indulás előtt a telefonjukra tudják tölteni az útvonal GPS-állományát, és az ehhez előre telepített ingyenes térképes programmal internet nélkül is folyamatosan tájékozódhatnak helyzetükről és a megállóhelyekről.

A szombaton megtartott nyitó túranapon egy 45 és egy 25 kilométeres útvonal végigkerekezése között választhattak a résztvevők. Mindegyikük rendkívül pozitívan nyilatkozott a kezdeményezésről. Ahogy többen is elmondták, nagyon érdekes, sokuk számára eddig ismeretlen helyeket fedezhettek fel annak köszönhetően, hogy a fotókkal, leírással megfelelő támpontokat kaptak az elinduláshoz és a mobiltelefonon használható térképes rendszerrel az útközben való tájékozódáshoz.

A nyitónap résztvevői között az önkormányzat és két "tekergő partner", az örvényesi Huszár Vendéglő és a füredi Bagaméri Fagylaltozó ajándékait sorsolták ki. A fődíj egy hétvégi családi pihenés volt az önkormányzati vendégházban.


KAVICS: a tökéletes bázis a Ráckevei–Soroksári Duna-ág felfedezéséhez

KAVICS: a tökéletes bázis a Ráckevei–Soroksári Duna-ág felfedezéséhez 

Aki a Ráckevei–Soroksári Duna-ág térségében keres aktív kikapcsolódást, annak érdemes Kiskunlacházán megállnia.
Nem fürödhet senki velencei-tavi strandokon

Nem fürödhet senki velencei-tavi strandokon 

Fürdőzési tilalmat rendeltek el öt velencei-tavi strandon és a dunaújvárosi Szalki-szigeti Szabadstrandon.
Megalakult az Országgyűlés turisztikai albizottsága

Megalakult az Országgyűlés turisztikai albizottsága 

A bizottság elnöki tisztségét Csatári Ernő tölti be.
Nyári strandprogramok Budapesten

Nyári strandprogramok Budapesten 

A fővárosi strandok és fürdők idén nyáron is számos különleges programmal készülnek.
Ismét elhalasztják a Balaton-átúszást – az új időpont viszont a Kékszalaggal esik egy hétvégére!

Ismét elhalasztják a Balaton-átúszást – az új időpont viszont a Kékszalaggal esik egy hétvégére! 

A 44. Lidl Balaton-átúszást a szervezők döntése értelmében ezen a hétvégén sem rendezik meg.
Különleges kiállítási koncepció a fáraók korából

Különleges kiállítási koncepció a fáraók korából 

A Szépművészeti Múzeum új kiállítása az egyiptomiak által „az örökkévalóság házai”-nak nevezett templomok és sírok számára készített alkotásokból mutat be válogatást.
Díjazták a legjobb utasbiztosításokat

Díjazták a legjobb utasbiztosításokat 

A kezdeményezés célja a minőségi verseny ösztönzése a biztosítási piacon.
Drónok és a jövő technológiái a szolnoki repülőmúzeumban

Drónok és a jövő technológiái a szolnoki repülőmúzeumban 

A drónokról, a repülésről és a jövő technológiájáról szól a VI. RepTár Drone Day augusztus 1-jén, szombaton a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban.
Bezár a keszthelyi kutyás strand, kilép a város egy balatoni szövetségből

Bezár a keszthelyi kutyás strand, kilép a város egy balatoni szövetségből  

Nem volt hosszú életű az örvendetes, kutyáknak kínált vállalkozás. Reagált a Keszthelyi Kutyás Élménypark üzemeltetője – levelét közöljük.
Esztergom idén öt napon át ünnepli az államalapítást

Esztergom idén öt napon át ünnepli az államalapítást 

Magyarország első városa idén is méltó módon tiszteleg államalapító királyunk emléke előtt.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.