Szegedről érkezett az Év Fiatal Szállodása nyertese

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) által kiírt Év Fiatal Szállodása 2022 pályázatra 35 év alatti tehetséges szállodai részlegvezetők, igazgatók nevezhettek. A pályázat célja, hogy példaképeket állítson a fiatal kollégák, pályakezdők, és a most még csak iskolapadban ülő hallgatók elé. 

Az idei évben 16 fiatal döntött úgy, hogy megméretteti magát, és megmutatja, hogy már 30 évesen is el lehet érni az álmokat: lehet nagy szállodát vezetni, luxusszállodában részlegvezetőként dolgozni, irányítani egy egész rezervációs vagy sales csapatot, és lehet akár külföldről hazatérve is sikeressé válni.

A pályázatokat elismert szakemberekből álló zsűri értékelte: Popovits Éva, az Accor Hotels középkelet-európai kereskedelmi igazgatója, Parti János, a Budapest Marriott Hotel értékesítési és marketing igazgatója, és Varga Csaba, a Danubius Hotels Zrt. üzemeltetési és HR vezérigazgatóhelyettese.

 

A zsűri döntése alapján a legjobb négy pályázó:

Demény Gábor, a Mercure Debrecen szállodaigazgatója

Jámbor Máté, a Hotel Clark Budapest***** szobai divíziójának vezetője

Niedermüller Gábor, a Novotel Szeged szállodaigazgatója

Veégh Máté, a Mellow Mood Hotels általános igazgatóhelyettese, üzemeltetési igazgatója

Az Év Fiatal Szállodása 2022 pályázat eredményhirdetésére az Év Szállodája gálán, 2023. március 14- én ünnepélyes keretek között került sor a Hilton Budapest szállodában a szakma és a turizmus állami irányításának képviselői jelenlétében.

Az Év Fiatal Szállodása 2022 címét Niedermüller Gábor, a Novotel Szeged szállodaigazgatója nyerte.

A nyertes az 1000 eurós pénzdíj és egyedi díszoklevél mellett az ország vezető szakembereivel történő többalkalmas konzultációt, népszerű szakmai híroldalakon való sajtómegjelenéseket, az MSZÉSZ „Év Technológiai Újítása 2023” díjának szakmai zsűrijében való részvételt, valamint a Magyar Turizmus Akadémia által felajánlott Vezetői hatékonyságfejlesztés online képzést nyert.

Forrás: MSZÉSZ / Turizmus Online


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.