Tíz százalék fölött nőttek az ágazati keresetek áprilisban

Az év első négy hónapjában a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyformán 10,4 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó átlagkereset pedig 10,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest a KSH legfrissebb jelentése szerint.

Áprilisban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 371 100 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 381 700 forint volt, ami 9,0, illetve 7,9 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz viszonyítva - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző hónapban 10,2 százalékos, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva pedig 9,1 százalékos volt a keresetek éves emelkedése.

A nettó átlagkereset a kedvezmények nélkül 246 800 forint, a kedvezményeket is figyelembe véve 254 300 forint volt, 9,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az év első négy hónapjában a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyformán 10,4 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó átlagkereset pedig 10,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Az áprilisi 3,9, és a január-áprilisi 3,4 százalékos inflációval valamint a nettó keresetek kedvezmények nélkül számolt 9,0 százalékos, illetve 10,4 százalékos növekedésével számolva a reálkeresetek áprilisban 4,9, az év első négy hónapjában 6,8 százalékkal voltak magasabbak, mint az előző év azonos időszakában.

A legalább 5 munkatársat teljes munkaidőben foglalkoztató vállalkozásoknál tizedik hónapja kétszámjegyű, áprilisban 10,3 százalékos volt a keresetek közfoglalkoztatottak nélkül számolt emelkedése. (A 2017 márciusa óta eltelt 26 hónapban összesen kétszer nem érte a 10 százalékot a növekedés.) A költségvetési szerveknél, a közfoglalkoztatottakat nem számolva, 0,8 százalékkal haladta meg a bruttó és a nettó átlagkereset a tavaly áprilisit.

Beszédes az ágazati bontás

Az áprilisi keresetek 11,9 százalékkal voltak magasabbak a feldolgozóiparban és 12,8 százalékkal az építőiparban, mint egy évvel korábban, és átlagosan bruttó 404 ezer, illetve 275 ezer forintot tettek ki. A pénzügyi, biztosítási szektorban áprilisban rendszeresen megugranak a bérkifizetések, az idén a havi átlag a 815 ezer forintot is meghaladta, a négyhavi 671 ezer forinthoz képest, ami 3,4, illetve 6,5 százalékos éves növekedésnek felel meg. Az infokommunikációs szektorban 6,9 százalékkal nőtt a bruttó átlagkereset és megközelítette a 633 ezer forintot.

A szálláshely szolgáltatás és vendéglátás területen 10,2 százalékkal 239 ezer forintra nőttek a keresetek.

A közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás területén alkalmazottak bruttó átlagkeresete 442 ezer forint volt áprilisban, 1,8 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál, az oktatásban 3,5 százalékkal, az egészségügyben 3,7 százalékkal 331, illetve 346 ezer forintra nőtt a bruttó átlagkereset tavaly április óta.

Forrás: MTI


Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese

Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese 

Idén 19. alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat.
Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.