Újabb attrakciókkal adnak lendületet a turizmusnak Kiskörén

A 2010 óta eltelt fél évtizedben másfél milliárd forint értékű fejlesztéssel gazdagodott Kisköre. A Tisza-tó bölcsőjének nevezett kis város tovább fejlődött, rendezettebb, komfortosabb lett.

Ha az a szó elhangzik, hogy Kisköre, akkor az emberek elsősorban hazánk legnagyobb vízi erőművére gondolnak. Kétségtelen, hogy ez a település egyik legkiemelkedőbb attrakciója. A város idegenforgalmi vonzerejét azonban a Tisza-tó közelségének köszönheti. Szabadvízi strandja a környék egyik legjobban kiépített fürdőhelye, ahol pancsolhatnak, csúszdázhatnak, csónakázhatnak, kenuzhatnak vagy akár strandfocizhatnak a vendégek.

Újdonságok a városban

A 2008-as gazdasági válságot követően Kiskörén is megtorpant a turizmus – mondta lapunk érdeklődésére Baloghné Szilágyi Tünde, a helyi Tourinform Iroda és a művelődési ház igazgatója. „Ezért nem könnyű a korábbi érdeklődést visszaállítani, de közös összefogással azon dolgozunk, hogy újra a népszerű Tisza-tavi helyek közé tartozzon városunk” – tette hozzá.

Nemrég állami beruházással úgynevezett hallépcsőt létesítettek az erőműnél. Ez egy ökológiai folyosó, amely szabályozza a halak útját és egész évben szabad vándorlást biztosít nekik a Tisza-tó és a vízlépcső alvízi folyószakasza között. Mivel a Tisza-tavat sok turista kerékpárral járja végig, ezt az attrakciót útközben láthatják.

Nemrég újították fel Kisköre legrégibb épületét, az 1777-ből származó barokk stílusú katolikus templomot, amely hófehér köntössel várja a látogatókat. Az épület érdekessége, hogy a torony sisakját kőből készítették. A templom körül hangulatos parkot létesítettek, növényekkel és kültéri bútorokkal, de a város más részein is parkosítottak és tereket alakítottak ki.

Ezek mellett megújult a könyvtár, amely az egykori községházán kapott helyet. Ezt még az 1900-as évek elején építették. A szép kivitelű művelődési házban működik a Tourinform iroda, az épület mögött nemrég közösségi rendezvényteret létesítettek szabadtéri színpaddal. A fából készített fedett színben pedig régi lovaskocsikat és gépeket helyeztek el bemutatásra. Ezeken kívül szabadtéri kemencét is építettek, amelyet a közösségi találkozókon használnak. A tér melletti tájház nádtetejét is megújították. Ebben az épületben népi értékeket mutatnak be, amely egy múlt században élt parasztcsalád otthonaként szolgált. Edények, szerszámok, textíliák találhatók itt, ezek mind helyi gyűjtésből származnak.

Gyarapítják a szálláshelyek számát

Azt is megtudtuk, hogy a Tisza-tó kiskörei partjának közelében az elmúlt évek során üdülőterületet alakítottak ki. Sok magánházat építettek, főleg budapesti, egri, hevesi, gyöngyössolymosi tulajdonosok. Ők ma is gondozzák, karbantartják ezeket a házakat. Az üdülőterület nyáron megtelik élettel, amikor családok pihennek itt. A közelben egy vállalkozó hajósiskolát működtet, tanfolyamain vitorlással és motorcsónakkal tanítja a résztvevőket, korábban pedig csónakkikötőt is építettek.

Baloghné Szilágyi Tünde azt is elmondta, hogy a következő években az elképzelések szerint még nagyobb hangsúlyt kap a turizmus fejlesztése Kiskörén. Pályázati támogatással olyan attrakciókat szeretnének létrehozni, amelyek még vonzóbbá tehetik a várost a vendégek előtt. Az is fontos törekvésük, hogy gyarapítsák a szálláshelyek számát és a már meglevők minőségét javítsák. Az egy főre jutó vendégéjszakék száma ugyanis jelenleg alacsony, mert sok az átutazó turista. Ők rövidebb kiskörei tartózkodás után általában tovább mennek, leginkább Abádszalókra, Poroszlóra, Sarudra, Tiszafüredre vagy Tiszacsegére. Közöttük nem kevés a kerékpáros turista.

Közös turisztikai fórumokat tartanak

A fejlesztések mellett – az ideihez hasonlóan – jövőre is megszervezik a nagyobb turisztikai látványprogramokat. Június végén például sok vendég érkezett az ebben az évben tíz éve városi rangot kapott Kiskörére. Azután júliusban benevezett csapatokkal rendezték meg a nagy sikerű hal-vadfőző fesztivált a strand területén, a fákkal övezett közösségi téren. Augusztus végén pedig immár nyolcadszor tartották a csülökfőző fesztivált. Az önkormányzat a vállalkozók bevonásával egyre több alkalommal tart közös turisztikai fórumokat, hogy közösen vitassák meg az elképzeléseket, a teendőket a további fejlesztések érdekében.


Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.