Újdonság a Szent István-terem tárlatán

Az idei államalapítás ünnepe óta a nagyközönség számára is látogatható a Budavári Palota elsőként rekonstruált, díszes történelmi szobája, a Szent István-terem. Az azóta eltelt hónapok alatt több mint 35 ezren csodálták meg az újjáépített termet és a hozzá tartozó kiállítást. A napokban új Szent István-herma érkezett Kalocsáról a korábbi, zágrábi érsekség által kölcsönzött ereklyetartó helyére - tájékoztatta lapunkat a Várkapitányság.

A Budavári Palota ékszerdoboza, a Szent István királyról elnevezett terem, a századforduló magyar iparművészetének kiemelkedő teljesítménye volt. Az 1900-as párizsi világkiállításon nagydíjat nyert díszes terem Hauszmann Alajos tervei alapján készült el. A helyiség a II. világháborúban teljesen megsemmisült, de a Nemzeti Hauszmann Program keretében az eredeti tervek szerint alkották újra a legapróbb részletekig.

A Szent István-teremhez egy különleges kiállításon keresztül vezet az út a Budavári Palota déli összekötő szárnyának első emeletén. A tárlaton, egyebek mellett, augusztusban kiállították Szent István 1635-ben Rómában készült nagy hermáját is, amely megalkotása óta első ízben volt látható a fővárosban. Talapzatát a korszak legnagyobb szobrásza és építésze, Giovanni Lorenzo Bernini készítette. A zágrábi székesegyház kincstárából kölcsönzött, felbecsülhetetlen értékű barokk ereklyetartót december 6-ig csodálhatták meg a látogatók.

Helyére egy igazi magyar remekmű érkezett a millennium korából: Bachruch Károly ötvösmester Szent István-hermája, amelyet a kalocsai Szent István-hermaként tartanak számon. Az alkotást az 1896-os Ezredéves Országos Kiállításon mutatták be először a nagyközönség számára, mostantól május végéig tekinthető meg a Szent István-teremhez tartozó kiállításon. Az ereklyetartó testét aranyozott koronázási palást fedi, az ezüstlemezekből készült fejrészét a Szent Korona másolata díszíti. A koronát ékesítő drágaköveket és igazgyöngyöket az eredeti koronán találhatók alapján választották ki, így több kisebb zafírt, számos igazgyöngyöt, rubint, egy ametisztet és egy topázt használtak fel. A szobrot 48 kg ezüstből és 2 kg aranyból készítette az ötvösmester.



A Szent István-terem már a megnyitásától kezdve telt házzal fogadta a látogatókat. A tárlat népszerűsége a megnyitás óta töretlen maradt, így novemberben már a harmincötezredik látogatót köszöntötték. A külföldi vendégek száma is folyamatosan növekszik, számuk novemberben meghaladta az összes látogató tíz százalékát. A legtöbben Dél-Európából, Németországból és Franciaországból érkeztek, de népszerű a kiállítás az indiai turisták körében is.

A maszkviselési szabályok betartása mellett, továbbra is látogatható a kiállítás. A történelmi helyiséget és a tárlatot 1 órás, személyes vagy digitális tárlatvezetéseken lehet megtekinteni, jegyeket a helyszínen, illetve a https://szentistvanterem.hu oldalon lehet váltani.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.