Kiemelt turisztikai térség lehet Gyula és Békéscsaba?

Békés megye turisztikai mutatói az amúgy sem rossz országos átlag felett nőttek az elmúlt hét évben - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója szerdán gyulai látogatása alkalmából.

Guller Zoltán kifejtette: 2017-ben a kereskedelmi szálláshelyekre érkező vendégek száma alig maradt el a 12 milliótól, a vendégéjszakák száma megközelítette a 30 milliót. Ez a 2010-es vendégéjszaka-adatokhoz képest 51 százalékos növekedést jelent. A szállásdíjbevételek tavaly 278 milliárd forintot tettek ki, ami 115 százalékkal több a hét évvel korábbinál. A turizmus a GDP 10,5 százalékát adja, és közel 400 ezer embernek ad munkát - közölte.

Elmondta, a KSH kereskedelmi szálláshelyadatai alapján Békés megyében tavaly 257 ezer vendég több mint 675 ezer vendégéjszakát töltött el. 2010-hez képest a vendégek száma megduplázódott, a vendégéjszakák száma közel 60 százalékkal, azaz az országos szint felett nőtt. Hozzátette, az átlagos tartózkodási idő itt 2,5 nap, ami szintén az országos átlag felett van. A kereskedelmi szálláshelyek árbevétele tavaly 3,7 milliárd forint volt a megyében, ami 162 százalékos emelkedés 2010-hez képest. Békés megyébe Romániából 230, Szerbiából és Szlovákiából 140, Csehországból 93 százalékkal több turista érkezik, mint hét éve. A megye turisztikai szempontból legfontosabb települései Gyula, Orosháza, Szarvas és Békéscsaba.

Guller Zoltán elmondta, hogy a következő években csaknem 16 milliárd forint értékben várhatóak fejlesztések Békésben. Így például több mint 4 milliárd forintból valósul meg 2019 végére Békéscsabán a Munkácsy-negyed, 3 milliárdból fejlesztik a CsabaParkot, 1,5 milliárdot szánnak a szabadkígyósi Wenckheim-kastély felújítására, 400 milliót a Körösön egy kajak-kenu túrahálózat kiépítésére, 300 milliót a szarvasi Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark fejlesztésére, de megvalósul egyebek mellett a pusztaottlakai vadaspark, valamint a csorvási Szőttes Kúria felújítása is.

Ősszel a kormány elé terjesztik, hogy a kiemelt turisztikai térségek közé kerüljön a Gyula-Békéscsaba-régió is, és előterjesztés készül a gyulai Szigeterőd-projektről - tette hozzá. Emellett Békléscsabán támogatják az Élővíz-csatorna belvárosi szakaszának rekonstrukcióját, forrást biztosítanak a térségben a marketingkommunikációra, ősszel elindul a fürdő- és szálláshely fejlesztési program.

Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP), Gyula polgármestere elmondta, 2010-ben 276 ezer, tavaly már 536 ezer vendégéjszakát regisztráltak Gyulán, az idegenforgalmi adóbevétel 2016-hoz képest 18 százalékkal 170 millió forintra nőtt. Hangsúlyozta, hogy a turizmus egy település jó hírnevét gyarapítja, emellett megélhetést nyújt a helyi vállalkozásoknak, és adóbevételt jelent a városnak. Úgy vélte, a kormányzat által támogatott gyulai turisztikai attrakciófejlesztések megtérülő, fenntartható, nyereséget termelő beruházásnak bizonyultak.

Kovács József (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője szerint a turizmus a magyar gazdaság húzóágazatává kezd válni, amelyben nagy szerepe van annak, hogy "ma Magyarország biztonságos, nyugodt ország, ahová szívesen jönnek a turisták". Hozzátette, 2022-re az M44-es gyorsforgalmi úttal "véglegesen a helyére kerül" a térség megközelíthetősége, emellett szeretnék, ha fejlesztenék az idei irányuló vasúti közlekedést is.

Forrás: Turizmus Online / MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.