A Szépművészeti Múzeum időszakos kiállításai újra és újra bebizonyítják, hogy e területen képesek a nemzetközi élvonalba kerülni – még akkor is, ha az állandó gyűjtemények tekintetében továbbra is a „másodvonal élén” foglalnak helyet. Petrovics Elek, a múzeum legendás igazgatója már a 20. század első harmadában így értékelte a helyzetet, és úgy tűnik, ez az a múzeumi műfaj, amelyben versenyre lehet kelni a legkiválóbbakkal és leggazdagabbakkal.
Mint írják, „a bécsi Kunshistorisches Museum tavalyi Rembrandt kiállítását sem látták többen, mint az SzM Munkácsy bemutatóját. Most pedig egy hozzá képest 400 évvel korábbi festőművész időszakos kiállítása lesz az a művészeti mágnes, amely újabb százezreket vonz a Hősök terére.”
Fotó: Fotó: Kenessei András
De hogyan válhat művészeti mágnessé valaki, akiről semmit nem tudunk? Akinek sem származása, sem élete, sem tanítómesterei, sem műhelye nem ismert. Művei közül is csak néhány maradt fenn, minimális aláírással és évszámmal. Mégis százezrek figyelmét ragadja meg.
Úgy tűnik, a titok maga is vonzó. Az ismeretlen művész mögött kirajzolódó történelmi és művészeti háttér, az egyházi megrendelések rejtélye, valamint az, hogy miért nem maradt fenn több alkotása, mind olyan izgalmas kérdéseket vetnek fel, amelyek nemcsak a szakmát, de a nagyközönséget is izgatják.
A Szépművészeti Múzeum ezzel a kiállítással nem csupán egy elfeledett mester előtt tiszteleg, hanem újra megmutatja: időszaki tárlataival bármelyik európai nagyintézménnyel fel tudja venni a versenyt.
A cikk folytatása laptársunk, az Mfor oldalán olvasható.
