A német reptereket is beveszi a magyar startup

A régió vezető reptéri közösségi autómegosztója, a BeeRides újabb óriási forgalmú repülőtereken, Berlinben és Frankfurtban nyitotta meg carsharing pontjait, 2018 végéig pedig Münchenben is elérhető lesz szolgáltatásuk.

A németországi terjeszkedést a Düsseldorfi Magyar Főkonzulátus is segíti. A hazai központú BeeRides észak- és nyugat-európai terjeszkedési céljainak elérésében kiemelt szerepet játszik, hogy közel 200 cég közül, egyedüli magyarként beválasztották őket a nemzetközi ScaleUp Hub mentorprogramba. A BeeRides magyar fejlesztésű, egyedi autómegosztási modelljét a sikeresen működő düsseldorfi és dortmundi lokáció mellett Európa egyik legforgalmasabb repülőterén, Frankfurtban és a német fővárosban Berlinben is elérhetővé tette. A cég ezen felül nyitásra készül Münchenben is, így a három legforgalmasabb német repülőtéren jelen lesz, és a budapesti desztinációval együtt összesen 160 millió, repülővel utazó autótulajdonos vagy bérlő érheti el ezt az akár garantált havi összeget kínáló, automatizált carsharing megoldást vagy juthat az általánoshoz képest akár féláron bérelt autóhoz. Azon utasok pedig, akik az egyik BeeRides lokáción parkolnak, bármelyik másikon kedvezményesen bérelhetnek autót.

„A világ bármely tájára is menjünk, a szerződéskötést követően a magyar fejlesztésű okos kulcsszekrény telepítése és a bevezető tréning mindössze fél napot vesz igénybe, hiszen a know-how-nk titka, hogy nincs szükség új munkatársakra vagy eszközökre a helyi partnerünknél. Az előkészítés, ami egy hagyományos autókölcsönző esetében közel két évig is eltarthat, nálunk általában 1-5 hónapot vesz igénybe. A beruházási költségünk a legutóbbi német repülőtereken töredéke volt a hagyományos autókölcsönzők költségének, ami akár a fél millió eurót is meghaladhatja. Szervezetünk működési előnye, hogy operációinkat képesek vagyunk a budapesti központból irányítani, mert Németországban egy helyi partnerhálózattal dolgozunk együtt”– mondta a lokáció-nyitásokról Kálcsics Gergő, a BeeRides társügyvezetője.

A céget a terjeszkedésben segíti többek közt a Düsseldorfi Magyar Főkonzulátus is – Szegner Balázs főkonzul a következőket mondta: „A BeeRides innovatív carsharing megoldását 2015-ben, a startup megalakulásának évében ismertem meg, egyúttal felajánlottam segítségemet a németországi terjeszkedéshez. Nagy örömömre szolgál egy olyan vállalkozásnak segíteni a nemzetközi piacra lépésben, amely az általunk nyújtott lehetőségekkel aktívan és eredményesen él. Német partnereink is felismerik, elismerik szolgáltatásuk újító jellegét. Együttműködésünk kezdete óta a piaci igények szerint fejlesztették tovább szolgáltatásukat és újabb piacokon jelentek meg. Büszke vagyok arra, hogy részben főkonzulátusunk segítségével folytatják külpiaci terjeszkedésüket.”

Forrás: Turizmus Online


Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.