Atyaég, mi jöhet még? 7ágra süt a nap a Gourmet Fesztiválon

Emberemlékezet óta nem történt meg, ami most tény: melegen süt a nap a Gourmet Fesztivál idején! Gumicsizma, esernyő, esőköpeny, villanymelegítő - a jól megszokott tárgyak egyelőre idén a szekrények mélyén maradnak...

Többen fejcsóválva ülnek a meleg napsütésben, egyszerűen nem értik, hogy történhet ilyesmi?! Hiszen megszokott, szinte már elfogadható tény: ha Gourmet Fesztivál, akkor égzengés, metsző, hideg szél, szakadó eső és mínuszokba átcsapó hőmérséklet. Ez volt eddig a megszokott. Profik már szinte figyelték, mikorra időzítette Gerendai a következő Gourmet Fesztivált, és akkorra terveztek kizárólag beltéri programokat, az óvatosabbak a fűtést is kérvényezték arra a hétvégére.

Most pedig: mintha májusi időjárás lenne, sőt, egyenesen nyarat idéző, és az eső sem szakad. Tömegek érkeznek a budai Millenáris területére, a kényelmes padokra, az asztalok mellé le lehet ülni, nem kell sehol pocsolyákat átugrani, és melegítőtestek mellé húzódni. 

A pavilonok kínálatát csúcsra járatják, hömpölyög a tömeg mindenütt, halk lounge zene szól pár helyen, az egyiknél pedig, a bejárat közelében, épp egy most megjelent könyv tájékoztatóját tartják. Nem gasztrokiadvány, nem is szakácskönyv, hanem egy balatoni híres étterem, a szemesi Kistücsök 25 éves történetét meséli el. 1992 szeptemberében kezdődött Csapody Balázs története, amikor próbálták rátukmálni évek óta elárvult épületet tulajdonosai. Kinyitották a bejárati ajtót, a tapéta mállott a falon, csótányok ugrottak elő a sarkokból, de Balázs meglátta a helyben azt, hogy milyen lehetne, és igent mondott. Így kezdődött a Kistücsök sikertörténete, amihez kellett egy tökéletes főszakács a konyhára, Balázs elválaszthatatlan jóbarátja, Jáhni László is. 

 

Forrás: Vendég & Hotel


Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  
Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon

Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon 

A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia

Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia 

A METRO Nagykereskedelem és a METRO Magyarország tudásközpontja, a METRO Gasztroakadémia is elnyerte idén a megtisztelő címet.
Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar

Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar  

A BigSEE ljubljanai nemzetközi design díj Winner kategóriájának nyertese lett az eddig csak délben nyitva tartó, mostantól azonban már esténként is vendégeit váró, BudaParton lévő topvendéglátóhely.
Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács

Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács 

A Békés Megyei Culinary Team Olimpiai és Világbajnoki csapatának felkészülésében is nagy szerepet töltött be.
Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom

Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom 

Az egyik főszereplő a Bejglibon lesz!
Új  történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon

Új történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon  

A fesztivál hangulatáról az esti órákban zenei produkciók is gondoskodnak.
Tranzit volt - Zsiráf lesz

Tranzit volt - Zsiráf lesz 

2022 október elsején bezárt a Tranzit Art Café a Kosztolányi Dezső tér közelében, ahol most nagyszabású átépítési munkák zajlanak.
Megvan az idei Borászok Borásza győztese

Megvan az idei Borászok Borásza győztese 

A díj történetében először a Borászok Barátja „civil” díjat két arra érdemes személyiségnek is odaítélték. 

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.