hirdetés

B, mint balatoni nyár

A jó hír, hogy 2013-ban sem marad el a nyár a Balatonon. Sőt, még víz is lesz a mederben, legalábbis a téli biztató mennyiségű csapadéknak köszönhető vízszint-emelkédésnek köszönhetően.

hirdetés

Ennek bizonyár azok az erős emberek is örülnek majd, akik a Balaton legerősebb embere versenyre neveznek Balatonszárszón. Maradjunk a testnél; 2013-ban is lesz tókerülő kerékpártúra. Felújítják a Balaton első wake board pályáját a Balatontourist égisze alatt. Június 22-én, a Magyar Úszás Napján rendezik a Nyílt Vízi Úszó Európa Kupát is Balatonfüreden, a tavaly Londonban 10 kilométeren elképesztőt teljesítő Risztov Évával. Hévízen, hogy ne csak gyógyuljon a nép, 54 millióért közösségi kerékpáros hálózatot fejlesztenek. De épülnek sportpályák is.

Idén sem marad el a Kékszalag, melnyek bizonyára Ötvös Csöpi is örülne. A balatoni haramiák talán annál kevésbé annak, hogy a rettenthetetlen magyar Piedone szobra fog ezentúl vésztjóslóan lenézni rájuk Balatonfüreden.

Ha pedig szobrok, Balatonfüreden állítják ki Rodin hazánkban fellelhető szobrait először a Szépművészetin kívül március 15-től június 16-ig. Füreden folytatják a Tagore sétányt is a tervezett, a Balaton élővilágát bemutató ökoturisztikai látogatóközponttal. 

A sétány szépül Keszthelyen is. 350 millióból Gyenesdiás fele bővül strandtól strandig. A városban pedig jövőre készül el egy turisztikai központ kerékpáros pihenővel. Innen már csak egy ugrás a tapolcai tavas barlangnál 2014-ben a Balaton Felvidéki Nemzeti Park beruházásában épülő, a földalatti világot bemutató látogatóközpont.

A tavalyi ifa-bevételek alapján 6-7 millió vendégéjt könyvelő Siófokn pedig tessék egész évben mosolyogni, hiszen ott szomorúnak lenni különben sem szokás, idén meg végképp nem, hiszen 150 éves fürdőváros lett Siófok. És vízparthoz illően októberben nem tojás-, hanem halfesztivál várja a nagyérdeműt - tudtuk meg Hoffmann Henriktől.

A Neckermannal paktál Zalakaros. Az Utazás kiállításon írták alá a NUR külföldi szállodáiban márjól bevált Klub Oázis indítását megalapozó szerződést, melyhez az összes zalakarois szálloda csatlakozik. Így lesz Hévíz a gyógyászat, Zalakaros pedig a gyerekbarát fürdőhely - vetítette előre a jövőt Jámbor Tímea, Zalakaros stratégiai és marketing igazgatója.

A régió megközelíthetőségét szavatolná a másfél éve Hévíz 100%-os tulajdonában álló sármelléki repülőtér, melyre idén az airBaltic is közlekedik. Május 4-től hetente egy járattal szállítják az északi régió - Skandinávia, Balit államok - turistáit. A nagy Oroszországot pedig Moszkván keresztül kapcsolják össze a Hévízzel áprilistól a Debrecent már tavaly útba ejtő Tatarstan Airlines gépei, hátha tovább növelik a 2012-es 1,081 millió vendégéjszaka számát.

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Egyetért-e azzal, hogy idén elmarad a budapesti Vörösmarty téri karácsonyi vásár?

Kiadónk társoldalai